Egyéb kevert szorongásos zavar. Hogyan lehet belőle kigyógyulni?
Én jártam pszichológushoz szorongással.
Nem volt semmi diagnózisom, mármint orvos által, csak szorongtam.
Nem mennék bele, aki szorongott már, az tudja, hogy milyen.
Na, beszélgettünk stb...és olyanokra ébresztett rá, amire nem is gondoltam, illetve meg se fogalmaztam: a családom rideg légköre, apám, anyám őrletes elvárásai...
Rákérdezett, hogy mikor kezdődött a szorongás, mondtam, hogy gimi első évében, addig OK voltam.
Ebből jött tovább, hogy mi mindennek kellett megfelelnem, csak egy példa: sose voltam kövér, de ha híztam egy keveset, már úgy hívtak, hogy "Kucu".
Fú, ahogy írok óla még most is rám jön a sírás.
Plusz tanulj kitűnően, sport, jó egyetem...
Aztán lett barátom, aki MINDENT elvárt, mondjuk, hogy otthon házimunka közben is ki legyek sminkelve, passzos nadrágban legyek, mindenhova menjek vele, ahol mutogathat, meg dicsekedhet velem.
Ő nem szeretett engem, mert, ha lazítottam, akkor ő is ocsmányakat mondott rám, csak nem azt, hogy "Kucu", hanem, hogy "Lúzer", stb...inkább nem folytatom.
Olyan boldogtalan voltam, hogy azt hittem beledöglök.
Így mentem pszichológushoz,
Na, véletlen elküldtem, de folytatom: szóval pszichológus, és a terápia során megerősödtem, és kezdtem kiállni magamért.
A sráccal szét is mentünk, mert nem bírta elviselni, hogy azt mondom, hogy: NEM!
Azóta nem gyötröm magam, olyan vagyok, amilyen, jobban is érzem magam, bár a családom már nem szeret annyira, hogy most nem pedálozok, mint az állat.
Sokakkal összevesztem a régiek közül, alig maradt régi barátom, de lettek újak, akiknek nem kell "teljesítenem", elég, ha az vagyok, aki, nem nyaggatnak folyton.
Sokkal kevésbé szorongok azóta.
A pszichológusnő csodát tett!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!