Miért érzem most ezt a terápiával/pszichológusommal kapcsolatban?
Több hónapja járok erős szorongás, önbizalomhiány, önértékelési problémák miatt. Mindent elmondtam neki, sok mindent átbeszéltünk, megbeszéltünk, de valamiért úgy érzem, hogy még mindig nem vagyok jól. Nem akarok hazudni, sokat segített, a szorongásomon főleg, nagy mértékben csökkent. Szóval nagyon jól kijövünk a pszichológusommal, szeretem is, jókat beszélgetünk és mindig jól érzem magam a terápia alatt.
Viszont néha-néha, mint pl. most is rám tör egyfajta düh ezzel az egésszel kapcsolatban. Dühít, hogy ennyi ideje járok és mégsem vagyok annyira jól, ami nekem már jó lenne. Idegesít, hogy a pszichológusom szerint minden jó, amit csinálok, hogy én mindig milyen csinos vagyok, okos vagyok stb. És ilyenkor legszívesebben ráordítanék, hogy hagyja abba és mondja végre az igazat, hogy mit is gondol rólam, ne pedig ezt a sablon dumát. Komolyan, nagyon dühítő, hogy nem mond ellent nekem... Ilyenkor úgy érzem, hogy ez az egész terápia egy hazugság, hiszen csak Ő ismer engem, én nem ismerem Őt. És ebből kiindulva honnan tudhatnám, hogy mit is gondol rólam, mint ember, nem pedig mint pszichológus. Nem tudom miért vannak ilyen érzéseim, de mással is előfordult már??
23/L
Kedves Kérdező!
Azt írtad, hogy "Ilyenkor úgy érzem, hogy ez az egész terápia egy hazugság, hiszen csak Ő ismer engem, én nem ismerem Őt."
Nem gondolnám, hogy az lenne a terápia célja, hogy Te ugyanolyan jól megismerd őt, mint ő Téged. Nyilván kialakult róla egy képed ennyi idő után, de annak nyilván megvannak a szigorú szakmai szabályai, hogy mennyi személyes információt oszthat meg Veled magáról.
A pszichológus feladata, hogy megismerjen annyira, hogy minél hatékonyabban tudjon segíteni Neked, illetve méginkább az, hogy abban támogasson, hogy saját magadon minél jobban tudjál segíteni.
Bízom benne, hogy jó a humorérzéked, így meg merem kérdezni, hogy mit szólnál ahhoz, hogy ha ehelyett azt mondaná, hogy csúnya és buta vagy? :-)
Nem lehet, hogy esetleg a saját önértékeléseden lenne érdemes dolgoznod, ahelyett, hogy kétségbevonod az ő őszinteségét, amikor pozitív észrevételei vannak Veled kapcsolatban?
Szia, minden jót Neked! :-)
Nagyon jó lenne, ha ezt elmondanád neki. Komolyan!
Mert a terápia pont azáltal tud segíteni, hogy meg tudod élni az érzéseidet a terápiás kapcsolatban.
És amúgy igen, idő, idő, idő! A terápia nem arról szól, hogy "jókat beszélgettek", mert nem attól fejlődsz. Attól fejlődsz, hogy indulatokat élsz meg, hogy a terápiás kapcsolat alakul, formálódik, hogy érzéseid vannak.
Ha dühös vagy, akkor hidd el, nagyon jó úton haladsz! Már csak ki kéne élni azt a dühöt! Nyugodtan éld ki!
És nyugodtan kérdezd meg, hogy mit gondol rólad! Én azt megtanultam, hogy ha valami nem világos a terápiában, akkor bizony KÉRDEZNI kell, tisztázni kell, ki kell mondani az érzéseinket. Ettől gyógyulunk!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!