Már kezd kínos lenni számomra, hogy állandóan mosolygok, amikor a pszichológusnál vagyok. Miért van ez?

Egy ideje járok már, sok mindent megosztottam a pszichológussal, a legutóbbi alkalommal pedig vettem a bátorságot és elmondtam neki, hogy kislány koromban molesztáltak. De ahogy elmeséltem... folyamatosan mosolyogtam és még mondtam is neki, hogy most csak nevetni tudok. Egyébként is ha kínos vagy valami hasonló témáról beszélünk, akkor mindig csak mosolygok. Olyan fura ez nekem. Meg jobban belegondolva még sohasem sírtam, egyetlen alkalommal sem. És bár örülök ennek, meg számomra a sírás a "gyengeség jele", de mégis úgy érzem, hogy ettől úgy tűnik az egész, mintha nem érdekelne, pedig nincs így. Szóval ez fura? Vagy elfog jönni egy pont, amikor minden összeáll és akkor fogok kiborulni (mondjuk már több hónapja járok) vagy nem lesz semmi?