Pánikbetegségre pszichológust v. pszichiátert ajánlanak. Kb. mennyibe kerülhet egy kezelés?

Szia!

Én ugyan nem pánikbetegségben szenvedtem, hanem generalizált szorongásban, de nem bántam meg, hogy szakemberhez fordultam. Sokat segített, hogy beszélgetett velem, gyógyszert írt, amit aztán két év után abbahagytam, igaz nem az orvos ajánlására. Nagyon nagyon jó dolog, hogy van betegségtudatod! Ez a legfontosabb. Kérj és fogadd el a segítséget, de légy észnél, TE TUDOD meddig és mennyire vagy beteg!!!! Én privát jártam cihiáterhez, mert nem akartam órákat csücsülni az SZTK-ban, de ezt is teheted. Nálunk, Mosonmagyaróváron az én dokim 5000 Ft/óra volt kb 8 évvel ezelőtt. Én azt gondolom, ha tb utalással mentem volna akkor is hasonló ellátást kapok nála, de ezt nem tudom.

Bár előttem már több válaszban, részletekben megjelent, azért összefoglalóan elmondom, ami szerintem segíthet:

mindenképpen pszichiáterhez fordulj, aki orvos, és sokat tud segíteni. Olyat válassz, aki az adott konkrét panasz szakértője. Semmiképpen ne gyógyszerrel kezd, próbálj meg az általa tanácsolt módszereket. Valszeg segíteni fog. Én anno az interneten kerestem és találtam a gyerekemnek egy orvost, hetente egyszer járt, 10000,- volt egy óra. ( Kb. fél év. ) Nem kevés, de hasznos volt.

Az SZTk-val az a gond, hogy nem lesz egy órája rád, felír valami gyógyszert és annyi.

"Az SZTk-val az a gond, hogy nem lesz egy órája rád, felír valami gyógyszert és annyi."

Ez nem egészen így van. Lehet, hogy nem lesz egy órája rád, de annyi ideje lesz rád, amennyire szükséged van.

Nekem elég erős pánikbetegségem volt, szorongásos depresszióval társulva, /családi háttér, ami már megoldódott életmód-változtatással/, háziorvostól kértem beutalót a pszichiáterhez.

Itt is időpontot kaptam, ezért nem kellett órákat várnom.

Amikor első alkalommal bementem a rendelőbe, egy mosolygós doki fogadott, barátságos alkalmazottal.

Kitöltetett velem egy olyan tesztet, hogy bizonyos élethelyzetekben hogyan reagálok, hogy érzem magam.

Sajnos, nem emlékszem már a kérdésekre, az akkori állapotom miatt nem is csodálom, de ez alapján állította fel a diagnózist.

Elmondta, hogy ez a betegség hosszú ideig eltarthat, ő ír fel rá gyógyszert, a szokásos Frontin vagy Xanax, és ezen kívül közérzetjavító tablettát, de nagyon sokat tudok én is segíteni.

Adott nekem egy "Mosolynaptárt, amiben naponta vezetnem kellett, ha olyan esemény, vagy érzés ért, ami boldogságérzettel töltött el.

Hát, az első hetekben nem nagyon tudtam mit írni, de egy idő után észrevettem, hogy megszűntek az éjszakai felriadások, a szédülés, az általános rosszullét.

Két évig jártam hozzá bizonyos időpontokban, azt hiszem, talán havonta egyszer, és egy idő után már csak a közérzetjavítóra volt szükségem.

A Frontint szép lassan abbahagytam.

Tulajdonképpen abból áll egy ilyen "kezelés", hogy beszélget veled. Hétről hétre megkérdezte tőlem, hogy vagyok, érzek-e változást.

Én elmeséltem neki pillanatnyi közérzetemet, felírta a gyógyszert és ennyi.

De a többi rajtad múlik. Nem szabad mindig arra gondolni, hogy mi okozta nálad ezt a problémát. Aki a könyvet ajánlotta, nagyon okosan gondolja. Mert én hiszek abban, hogy a gondolatoknak erejük van.

Tehát, ha te azon gondolkozol huzamosabb ideig, hogy végiggondolod, mi történt veled, mitől lettél beteg, akkor ezek a rossz gondolatok kihatnak az idegrendszeredre is.

A negatív gondolatok negatív eseményeket vonzanak.

Én sem hittem ebben addig, amíg meg nem tapasztaltam.

Nem hiába mondják azt, hogy nem szabad a múlton rágódni, előre kell nézni, célokat kell kitűzni magunk elé, amikor elértük, újabb célokat...

Nekem nagy szerencsém volt, mert megismertem egy nagyon jó embert, aki rengeteg beszélgetéssel segített megtalálni az új önmagamat.

Sokat sétáltunk a természetben, virágok között, szép környezetben. Órákig elüldögéltünk a Balaton partján a madarakat figyelve, vagy csak a felhőket az égen.

Meg kellett tanulnom újra szeretni magam, elfogadni olyannak magam, amilyen vagyok, visszaszerezni az önbecsülésem.

Kedves kérdező!

Nagyon kedvesek a visszajelzéseid. Látszik, hogy te nem csak magaddal törődsz, mindenkinek juttatsz abból a szeretetből, ami benned van.

Hidd el, szerintem sok embernek jólesik.

Örülök neki, hogy a párod melletted áll, nagyon sokat segít, ha van valaki, akivel ezeket a problémákat meg tudod beszélni.

De azért a háziorvoshoz elmennék a helyedben, ő tudna tanácsot adni, hogy tudod-e kezelni magadtól, vagy elküld pszichiáterhez.

Amikor rám jöttek a rosszullétek, én úgy próbáltam őket kezelni, hogy kimentem az udvarra, levegőre, föl-le sétáltam, ha nappal volt, akkor próbáltam a gondolataimat elterelni a rosszullétről, nézegettem a virágokat, növényeket.

Azt mondják, hogy az állatok megérzik az ember ideg alapi hangulatát.

Én kaptam egy kutyát, sokszor nem csináltam mást, csak ültem és simogattam. Ő pedig annyira hálásan nézett rám, hogy szinte sírva fakadtam.

Ha rosszul vagy, nem szabad egyedül maradnod a lakásban. Ki kell menni, akár más családtaghoz, hogy legyen valaki a közeledben.

Ez fontos, mert tudat alatt érzed, hogy van segítség, és ez is segít a rohamot átvészelni.

Tilos lefeküdni, amíg a rosszullét tart. Az ember hajlamos rá, hogy amikor rosszul érzi magát, lehajtja a fejét.

Ezt megint nem szabad. Még rosszabbul leszel tőle.

Ha ülsz, hajtsd hátra a fejed, és támaszd meg egy párnával, vagy valami mással, elég az is, ha a hideg falnak támasztod neki az arcodat.

Nekem ez is szokott használni. Vagy pedig hideg vízzel mosogatni a tarkót, homlokot, csuklót.

Gondolom, hogy ha pszichológiát tanultál, akkor ez nem ismeretlen előtted.

De mivel olyan kedves voltál, úgy gondoltam, megosztom veled a tapasztalataimat.

Üdv Ági

nem olvastam végig minden hozzászólást, csak részleteket, úgyhogy ha valami már elhangzott, akkor bocsi.

pánikbeteg voltam egy jó évig, napi rendszerességgel tört rám a pánik, a végén már alig tudtam emberek közé venni és féltem bevenni a gyógyszerem, mert attól is csak roham tört rám. rivotrilt és egy másik gyógyszert írt fel az orvos aminek nem emlékszem a nevére. olyan szinten leszedált vele, hogy két napig csak fel-felébredtem az ágyban, majd amikor kezdtem hozzászokni akkor folytattam a kis életemet, de állandóan éreztem magamon, hogy nem én vagyok. a gyógyszerek eltompítanak és én személy szerint senkinek nem ajánlanám. nagyon kritikus esetekben néha szükség van rájuk.

egyezik a tapasztalatom az egyik hozzászólóval, a kórházban a pszichiáter nem beszélgetett velem túl sokat, nem töltöttem ki semmiféle tesztet, nem kaptam mosolykártyákat sem, csak recepteket. ennek ellenére azt mondom a pszichiáter segít (ha van ideje is), de a gyógyszert ha fel is írja, az inkább megnyugtatásnak legyen. ezek a gyógyszerek nem gyógyítanak, csak tüneti kezelést kapsz, ami eleinte jó, de mivel mellette tökéletesen elnyomnak, hát nem tudom... mérlegelni kell azért, hogy tényleg szükséged van-e rájuk.

én végül meggyógyultam, már a nagyon stresszes időszakokban sem jön elő nálam a pánik. egy ideig szedtem a gyógyszereket majd (amit nem ajánlok) egyik napról a másikra abbahagytam a gyógyszereket és saját magamtól javultam meg. a receptekért ugyanúgy eljártam, kértem, hogy csökkentsük az adagomat, mondtam, hogy jobban vagyok és a végén teljesen elhagytuk, persze akkor már rég nem szedtem.

saját magamat gyógyítottam meg azzal, hogy tudatosítottam magamban, hogy ez csak pánik, hogy ameddig zihálok addig levegőt is kapok, hogy a szívem csak egy kicsit ver gyorsabban, mint a normális és nem lesz semmi baj. nagyon nagy erőfeszítésbe került ez az egész és sokat kínlódtam, de nem szabad olyan gyengének lenni, hogy csak a gyógyszerbe kapaszkodj, csak eleinte legyen támasz ha másképp nem tudod elkezdeni!! és olyan pszichiátert keress aki a receptkiadáson kívül is foglalkozik veled és tényleg megállapítja a problémád.