Ez barátságnak nevezhető?

22 éves fiú vagyok. Van egy 51 éves férfi akivel elvileg "barátok" vagyunk, méghozzá elég szorosan. Egy cégnél dolgozunk. A magánéletben, sajnos eléggé függök tőle, ugyanis eléggé egyedül vagyok a világban, szülői háttér nélkül, barát sincs túl sok, igy úgy érzem, Ő egy biztos kapaszkodó az életemben. Neki kifejezetten tetszik ez a helyzet, hogy irányithat, tanácsokat adhat, mert azt mondta hogy Ő ez által épül. A következő dolgok miatt bizonytalanodtam el abban, hogy ez barátság-e, ugyanis van egy jó pár olyan dolog, amit rendszeresen művel, és az nekem úgy nagyon nem jó.

- Amikor találkozót szervezünk, azt legtöbbször úgy oldja meg, hogy megy vendégségbe egy barátjához, s amig odaér, addig kisérhetem, de utána elbúcsúzunk. Azt mondja, hogy csak igy van ideje, hogy mind a két találkozót egyszerre letudja.

- Legtöbbször munkaidőben szervez találkozókat velem, amivel ugye az a gond, hogy bármikor bárki megzavarhat minket, nem tudunk úgy nyugodtan beszélgetni, sokat cseng a telefonja, és sürget, hogy mondjam a lényeget gyorsan amit akarok, mert amelyik pillanatban szólnak neki, neki mennie kell. (Legtöbbször igy zajlik egy találkozó)

- Titkolja a barátságunkat. A családjának be se mutatott még, azt mondja, otthon feszült a hangulat, és ezért nem hivhat magához vendéget. Egyszer volt olyan,hogy a Lidl-ben vásárolt, én meg valahol ott voltam közel, és kijelentette, hogy ne menjek oda hozzá, mert ott az egész család. Akkor még ezt nem vettem észre, de igy utólag belegondolva elég sértő volt.

- Ha találkozásunk közben bemegy valami boltba vásárolni, mindig úgy akarja, hogy én kint várjam meg, ne menjek be vele. Mondtam neki, hogy erre a célra egy kutya is jó lenne neki szerintem.

- Egyszer telefonon beszélt, a jelentlétemben, egy közös kollégánkkal, akinek én üdvözletet akartam küldeni rajta keresztül, de ő ezt nem adta át, arra hivatkozva, mert nem akarja, hogy a cégnél bárki is megtudja azt, hogy mi együtt szoktunk sétálni, mert egyből kitalálnák azt, hogy melegek vagyunk.

Ezek miatt eléggé el vagyok bizonytalanodva. Szerintem egy normális barátságban az ilyen viselkedés nem normális. Én mindig próbálok hozzá alkalmazkodni, de nem lehet mindig csak nekem. Van azért egy kevés barátom rajta kivül, és ők nem viselkednek velem igy, nem hiszem, hogy olyan nagy hiba lenne bennem , mégha nem is vagyok tökéletes.

De az a baj, hogy nagyon ragaszkodom hozzá és elnézem neki ezeket, hogy békesség legyen. Mert ha valamit mondok neki, akkor hajlamos egyből bunkón válaszolni, amit én meg nem szeretnék , nem akarok vitát.

Köszönöm hogy elolvastátok, minden véleményt, ötletet szivesen fogadok!