Úgy érzem kezdek megbolondulni. Mit tegyek?

Nincsen különösebb problémám az élettel, szóval van fedél a fejem felett, van ételem, van egy szerető barátom, de az utóbbi időben egyre több furcsa dolog történik velem, és nem tudom, hogy mit tehetnék ellenük. Az első és legfontosabb, hogy sorra vesztek el mindent, és minden kimegy a fejemből. Már félek kimenni az utcára, mert múltnap például simán kisétáltam volna az egyik boltból úgy, hogy nem fizettem ki a ruhát, ami a kezemben volt, és amit felpróbáltam. Elvesztettem a tárcámat, elhagytam a telefonomat, és nem tudom, hogy a pénzem egy részét hova tettem. Azon kapom magam sokszor napközben, hogy nem tudom, mit csináltam percekig. Ülök előadáson, és egyszerűen, mint aki kikapcsolt, és egyszer csak mintha felébrednék, és nem is tudom, hogy mit csinálok percekig. Előfordult nem egyszer, hogy nem tudtam felkelni reggel, mert nem tudtam megmozdítani a kezemet, sem a lábamat, és nem kaptam levegőt. Szobatársam már majdnem hívta a mentőket, mert csak azt látta, hogy próbálok levegőt venni, de nem tudok, és hiába szólongat, nem reagálok. Sokszor amikor szeretkezek, akkor meg nem tudom, hol vagyok, vagy azt hiszem, hogy egy teljesen más szituációban vagyok, és el is kezdem "eljátszani". Múltkor például azt hittem, hogy matekvizsgán vagyok, és elkezdtem mondani szeretkezés közben az egyik matek tétel bizonyítását. És ő szólt, hogy édes mi van veled? Néha napközben is meg kell állnom, hogy végiggondoljam, hogy hol vagyok. A kollégiumban, iskolában, utcán vagy otthon. És ilyenkor tényleg nem tudom eldönteni, hogy miért vagyok ott, ahol vagyok. Már azon gondolkodom, hogy nem megyek ki egyedül az utcára. Mit csináljak? Simán pihenjek többet? Vagy mi lehet a megoldás? És egyre jobban magamra haragítom a szüleimet is, mert tényleg már nem egy dolgot hagytam el (amit ugye ők fizetnek), meg az egész hercehurca. És a barátom hibáztatják, hogy miatta lettem ilyen szerintük szétszórt. De ez már több annál. Mert akkor csak a cuccaimat hagynám el, de tényleg olyan néha, mintha nem is én élném az életem. Nekik már el sem merem mondani, hogy mik történnek velem. Kihez fordulhatnék? Vagy csak én fújom fel ezt az egészet? Csak félek, mert a nővéremnél is így kezdődött a pszichiátriai betegsége. Most pedig már gyógyszereken él. Mit csináljak? Próbáljak vele beszélgetni? Vagy hagyjak időt magamnak, hátha elmúlnak ezek a furcsaságok?