Hogyan találhatnék vissza az életbe? rengeteget füveztem, önpusztítottam, kb 10 évig. társas kapcsolataim szinte megszűntek, bizalmam az emberekben, önbizalmam elszállt. Depresszió, életuntság jellemez.

ismét köszi mindenkinek,öszintén, nem gondoltam volna,

hogy ennyien írnak.

a srácnak aki hehe-vel kezdte:szerintem nem gondolod komolyan,és te is szenvedsz.érezned kell hogy valami nem jó,nem lennél itt.igaz?

a 22 éves lánynak:sajna tényleg szinte senkim sincs családon kívül,ráadásul ők is más városban.ha lenne is valaki a régiek közül,szégyellem magam...

gondolkodtam tanfolyamokon,iskolákon.mindenen.

egy a baj,semmi se érdekel.10 év kemény meló után jó lenne ha olyasmit csinálhatnék ami érdekel,lelket önt belém.meg azt is érzem hogy butultam sokat.nagyon intelligens voltam,művelt,bármely témához hozzá tudtam szólni.ma már ha tudnék is,nem teszem.megnéztem a munkaügyis tanfolyamokat,okj,egyetem,minden.talán környezetvédő lennék,de tudom az nem úgy megy.meg 32 évesen kezdjem előlről üljek be a 18-20 évesek közé?talán.szívesen tenném,de 5 év?mégha anyagilag meg is tudnám tenni,ami nem valószínű,lehet hogy kevés lennék.

de a legnagyobb baj a lelki gyengeség.akaraterő hiánya.

néha annyira hülynek érzem magam,hogy az félelmetes.

amúgy vagy 7 évet londonban töltöttem,van némi élettapasztalatom,millió emberrel találkoztam,rengeteg érdekes dolgok láttam,de nem mondanám hogy ezek nagy része pozitív.

úgymond barátom aki a mai napig mondja hogy az,sőt a legjobb,(mikor ezt mondja mosolygok magamban:)),kért kölcsön,kihasználva jó szívem,azóta is adja vissza,gondolhatjátok.több százezer forintnyi pénz,ami azért jelentős a mai világban.bíztam benne.kösz.

ha ilyen a barát milyen az ellenség?persze ez csak 1 dolog...

a 26 éves kedves lánynak pedig írok privátba és köszönöm.

azért az nem igaz,hogy senki nincs,mert anyám mindent megtesz,hogy helyrerakjon,tudja hogy nagy bajban vagyok.

ugyanakkor azt nem nagyon tudja hogy mindez drogproblémákhoz vezet vissza.ezt még neki sem teregetem ki.most is kinn vagyok náluk a tanyán,amit azért szeretek.

és azt is elmondanám,hogy magam sem most ismertem fel a problémámat,hanem már évekkel ezelőtt.csak mindig azt gondoltam hogy ráérek még,majd.olyan pató pál uras.:)

régóta tudom,és nem tettem semmit,csak mélyítettem a gödröt.és eltelt az idő.

már vagy 5 éve jár a fejemben hogy újra tanulni kéne.

van pár barátom azért,de csak msn,néha.

ők is folymatosan mondják a tanácsaikat,egyik fülemen be,

a másikon ki.mert én is tudom mi lenne a helyes.

csak erőm és kitartásom nincs.általában mindig mindenhez volt.de hogy segítsek magamon mert akkor isten is megsegít,na ahhoz nincs.nem értem.