Úgy érzem, elnyom az ikertestvérem?
Előre szólok, lehet, hogy hosszú lesz.
2petéjű ikrek vagyunk, mindketten lányok. Jó a viszonyunk is. Alapvetően eléggé különbözünk testileg-lelkileg. Ő nagyon intelligens, tájékozott, szinte minden témához hozzá tud szólni. Suliban nekem ugyan jobb a teljesítményem, mindenki úgy gondolja, h ő okosabb. Személyiségre ő pörgősebb, nyitottabb, temperamentumos, hamar bedühödik, könnyen megbánt másokat. Én vagyok a csendesebb, de egyáltalán nem antiszoc csak mellette így alakult. Bennem leginkább azt szeretik, hogy kedves, segítőkész vagyok, nem nagyon tudnék megbántani senkit.
Ő kb 10 kg-val könnyebb nálam, de annyinak nem tűnik, én sem vagyok túlsúlyos, csak míg ő kislányosabb, én inkább nőies. Ő szépen barnul, én meg leégek. Viszont míg ő 3x annyit eszik, mint én, ha csak ránézek a kajára már hízok, így kb állandóan oda kell figyelnem, mit eszek. Neki szinte semmi betegsége nincs, én mindent megkaptam. Komoly allergiám van, minimális asztmám, laktóz-érzékeny vagyok, a vérnyomásom sem az igazi. A hajam könnyen korpásodik és az arcbőrömmel is állandóan küzdök.
A külsőmre igazából nem panaszkodok, ezek ellenére szerencsére nem nézek ki rosszul a visszajelzések alapján, csak míg neki semmit nem kell tennie az egészségéért, szépségéért, én folyamatosan küzdök. Tudom tök más pasiknak is jövünk be (eddig mindkettőnknek egy-egy pasija volt, de még korábban, nem komoly), de mégis úgy látom, h ő népszerűbb. Nen azt mondom, hogy irigylem tőle azokat a fiúkat, de rosszul esik, hogy pl ráírnak facebookon naponta 5-en, akikkel állandóan beszélget, nekem meg alig vannak olyan fiúk, akikkel beszélek. Felrakjuk kb ugyanazt a képet, neki belájkolják 50-en, nekem 20-an. Tudom, h ezek mind apróságok, de évek óta ezt látom és egyre inkább elnyomva érzem magam. Mindkettőnknek elég magasan van a mérce, amit tényleg elég kevés fiú tud megugrani. Látom, hogy én is sok fiúnak tetszem, arra azért nem lehet panaszom, általában elég más típusúaknak, mint a tesóm, nem is ugyanarra van szükségünk, szóval ez így is van jól. Mivel én a csendesebb, hozzám hasonló fiúknak jövök be leginkább, ők gyakran bátortalanok kezdeményezni. Ezért volt már rá példa, hogy én léptem és sikerrel is jártam, végül csak miattam nem lett több, tehát úgy gondolom, hogy most se kell egyedül maradnom, csak nekem többet kell tennem az ügy érdekében, mint a tesómnak, akinek az ölébe hullanak a pasik.
Ennek ellenére mégis azt látom, kapom folyton, hogy ő jobb, értékesebb, mint én. Mit tehetnék ez az érzés ellen?
18L
Bár nekem lennének ilyen problémáim x)
legyél kicsit okosabb, ész érvekkel bizonyítsd magadnak, hogy neked jobb ez így, de ez csak akkor válik be, ha tényleg így van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!