Mi a bajom? Idegbeteg vagyok?

Mintha én írtam volna (leszámítva hogy nekem nincs gyerekem még) Általában az ilyen stresszt meg idegességet a gyerekkorra vezetik vissza,hogy nem e ott történt valami meghatározó ami benned maradt és nem e amiatt vagy ilyen. Ha elennél egy pszichológushoz az is egyből a gyerekkorról kérdezősködne. Érdemes ezen elgondolkodni... :/

Nagyon jó, hogy felismerted és felvállaltad a problémád. Csak magad tudod megoldani vagy kontrollálni. Pszichológus felírna neked gyógyszert, amitől aztán tényleg lenne bajod és a pénztárcát is soványabb lenne. Rendszeresítsd az életed. A pihenésre mindig hagyj időt. Mozogj hetente párszor, akár a kislányoddal, akár nélküle. Legyetek friss levegőn, kiránduljatok. Próbáld szétválasztani a hétköznapi stresszes életed a családi életedtől. Ha gyógyszert akarsz bevenni, inkább max magnézium pezsgőtablettát tablettát, de egészségesebb és hatásosabb a nyugtató gyógytea; orbáncfűtea vagy citromfűtea a tuti. Ne fogadj meg semmit, hanem próbáld ki ezeket.

Hülyeségeket ne beszéljünk már. A pszichológus nem ír fel semmit (nem is teheti, a pszichiáter az orvos), csak beszélget veled, feltárja ennek az okait, így tudsz változtatni. Szerintem menj el egyhez, veszíteni nem veszíthetsz semmit.

A pszichológus írja fel a gyógyszert és a pszichiáter kezel.

A pszichiáter ORVOS, a pszichológus pedig nem. Gyógyszert csak orvos írhat fel. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

Szia. Magamra ismertem.... Én itthon vagyok gyeden a kislányommal és néha azt gondolom magamról, hogy tiszta idegbeteg vagyok, nincs türelmem a gyerekhez. Sajnos mostanában az éjszakáink is olyanok, hogy 3-4 órákat nem alszunk és ezt úgy kell elképzelni, hogy a gyerkőcöt nem lehet letenni, mert azonnal torkaszakadtából üvölt. Így marad az, hogy adogatjuk egymásnak a párommal, közben óriásiakat szentségelünk (nem vagyok rá büszke, nagyon szégyellem magam, de eddig nem sikerült türtőztetni magamat) és ez így megy 3-4 órán keresztül. Én úgy gondolom, hogy ezzel sok szülő van így, ha ennyire tehetetlennek érzi magát valamiben, csak nem meri bevallani. Az, hogy látod a problémát, már jó út. Én most azzal próbálom erősíteni magam, hogy nálam sokkal-sokkal rosszabb helyzetben lévő szülők is vannak (akiknek beteg a gyereke pl.) aki szíves-örömest cserélnének velem, nekik a mi problémánk porszem. Illetve a gyereknek nagyon nem használ, ha látja, hallja az anyját, üvölteni, csapkodni, csúnyán beszélni. Attól nem nyugszik meg. Nem írtad, mennyi idős a gyereked, az enyém 16 hónapos. Ha gondolod, írj privit nyugodtan, szerintem hasonló szituban vagyunk, talán mindkettőnknek jól jönne egy kics bátorítás, már csak ha kiírhatjuk a problémáinkat, az is jó.