Mit tegyek a kiégés érzet és az antiszocializáció
ellen?
Figyelt kérdés
29 éves srác vagyok és tudom ez hülyén hangzik, ennyi idős koromban, de nem tudok mit tenni ez ellen a két dolog ellen. Fiatal koromban nagyon sok mindent láttam és átéltem, amit sok barátom csak álmodhatott. Nem tudom, hogy emiatt, de egyre kevesebb dolog hoz lázba és tesz boldoggá. A másik dolog meg az emberekhez való hozzáállásom és a kapcsolataim. Mert abban sok részem nem volt, de egyre egyre inkább érzem úgy, hogy nincs is rá szükségem, pedig szeretnék párkapcsolatot, de nem okoz örömet pl, ha társaságban vagyok és jobban érzem magam egyedül. Nem voltam ilyen régen és tudom, mire vezethető ez vissza, de egyszerűen nem működik semmi, amit próbálok változtatni és egyre inkább süllyedek le. Más is érez ilyet? Vagy mit tegyek? Min változtassak?
Sokan éreznek ilyet sztem, én legalábbis igen. A világon kéne változtatnunk.
2013. ápr. 21. 01:51
Hasznos számodra ez a válasz?
2/16 anonim válasza:
Kezdésnek fogalmazd meg konkrétabban mi bajod van!
Nekünk ez qurvara nem mond semmit, h "az a bajom, h régen volt valami, de rájöttem, h ez arra vezethető vissza h volt másik valami és mivel sok valami meg ez összefüggésben van."
Elhiszem, h te érted...
2013. ápr. 21. 01:51
Hasznos számodra ez a válasz?
3/16 anonim válasza:
Hagyd abba a drogozást, ha drogozol vagy szedsz gyógyszert...
Ez annak a tipikus tünete.
2013. ápr. 21. 04:13
Hasznos számodra ez a válasz?
4/16 A kérdező kommentje:
Nem drogozom és piálni is csak nagyon ritkán és akkor is csak 2-3 sört szoktam inni! Nagyon nehezen tudom ezt megfogalmazni, de vagy tökéletes motiválatlanságot érzek önmagammal és másokkal szemben is, vagy néha meg olyan, mintha haldokolnék és már várnám a végét.
2013. ápr. 23. 22:14
5/16 anonim válasza:
Ja, akkor "csak" a világvégével van összefüggésben, ez általános. A gazdaság is megfeneklett, a közélet is, miért pont Te lennél kivétel egy ilyen komplex rendszerből?
Az életedben is tapasztalod a leülést (munka, kapcsolatok), esetleg ezt előbb tapasztaltad, mint magát a motiválatlanságot?
2013. ápr. 23. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
6/16 anonim válasza:
Nem vagy te antiszociális, de még aszociális sem. Talán csak egy kicsit keserű, ami megérthető, ha a jelenlegi helyzetet nézzük, ami otthon van.
"Fiatal koromban"..? Hiszen te most is fiatal vagy. :) Nagyon-nagyon fiatal. Azért is érintenek ilyen mélyen ezek a problémák, amikról írsz.
Keress meg egy jó pszichológust és beszélgess vele egy kicsit. Utána könnyebb lesz, hidd el. :)
2013. máj. 10. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
7/16 anonim válasza:
Sokan vannak így én is.Sok problémám volt gyerekkorom óta és sokat csalódtam, nálam ez az ok.Másrészt szerintem civilizációs, társadalmi ártalom is.Azt gondolom, neked is segítene, ha inkább a szűkebb ismeretségi körödre koncentrálnál és a saját életed rendezgetésére.Ne az idegen, nagy többséggel törődj, ne a megváltoztathatalan problémákat figyeld, amikre nem lehetsz hatással.Nekem ez segít.És igen, néha legyél egyedül is,ha jól esik, de ez ne legyen állandó, mert ez is vezethet kedvetlenséghez és rossz hangulathoz.Ha elszoksz az élettől, időbe telik a visszaszokás.
2013. máj. 10. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
8/16 Kókai János válasza:
Üdv!
történt valami változás 2 év óta?
2015. nov. 27. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
9/16 A kérdező kommentje:
Igen, elég sok! Munkát és életet váltottam! Külföldön élek már 1 éve, van egy helyi barátnőm! Sokat utazunk és igyekszem munkán kívül is értelmesen tölteni a mindennapokat. Időnként még előjön ez az érzés, de próbálom leküzdeni és egyre ritkábban, de még érzem.
2015. nov. 27. 18:20
10/16 Kókai János válasza:
Na!Jó hallani, hogy valaki nem csak kérdezget, hanem cselekszik is! :) Én öt éve kezdtem el az önmegimerés/önfejlesztést és most akarok pontot tenni a végére.Bár az önfejlesztést sohase lehet abbahagyni! :)
Esetleg ajánlhatok pár könyvet?De ez a filmrészlet is jó:
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!