Egyedül hogy győzhető le a depresszió? Mi a kezelés konkrét menete?

Köszönöm a válaszod!

Azt hiszem, az egész 2009 elején kezdődött, amikor csúnyán megcsalt és elhagyott az akkori párom. Akkor magamba zárkóztam, két hétig nem igazán ettem és nem igazán aludtam, nem mentem sehova. Ennek eredményeképp refluxos tüneteim lettek, valamint pánikbetegség, csak hajnalban és késő este mertem kimenni az utcára, és sokáig egyáltalán nem utaztam semmilyen járművel, csak néha vonattal a szüleimhez, sok deadalone-t beszedve, amitől elbambultam.

Ekkor a nagymamám elvitt orvoshoz, tőle kaptam néhány jótanácsot meg nyugtatót.

A dolog következtében sajnos két fontos megmérettetésen is elbuktam, az egyik az egyetemi felvételi volt. Így a második helyen megjelölt, nagyon büfé szakra vettek csak fel. Közben a párom visszatalált hozzám. Egy év viszonylag rendben ment, de utána gondjaink lettek, és a szüleim anyagi helyzete is megingott. Ezért elmentem dolgozni, mert már nem tudták kellő mértékben támogatni a tanulmányaim. Azonban a munka és az egyetem nem ment együtt, a jegyeim is romlottak, csúsztam is, végül a munkahelyemről is el bocsátottak. Az akkori párom nem segített semmit, csak azt szajkózta, hogy dolgozzak inkább, ne tanuljak.

Amikor éreztem, hogy baj van, kértem anyukám segítségét. Ő többször ígérte, de végül sosem jött segíteni. Pedig ráért volna, akkor mondott fel a munkahelyén, mondván ő most lediplomázik, mert csak az abszolutóriuma van meg. Végül egyébként nem diplomázott le.

Tavaly már csak nyűglődtem az egyetemmel. Mivel időközben apukám egyre kevesebbet keresett, plusz anyukám nem hajlandó dolgozni, így hogy levegyem a vállukról az anyagi terhet, megint munkát vállaltam, de sokkal alacsonyabb munkakörben. De azt is alig bírtam ellátni. Azért a megbízás végéig kihúztam valahogy, de nagyon kínlódtam.

Tél végére eljutottam oda, hogy szinte felkelni se tudtam, sem aludni, sem ébren lenni. Ebben talán benne volt az is, hogy a párommal nagyon megromlott a kapcsolatom (folyton játszott, ki se lehetett robbantani a gép elől). Akkor elutaztam néhány helyre, az kicsit segített. Illetve nyár elején egy régi udvarlóm megkeresett és újra fűzni kezdett. Végül elhagytam az akkori párom és összejöttem vele. Mivel akkor még volt munkám, kivettem egy albérletet, de lényegében nála lakom az elejétől fogva. Azóta már azt felmondtam, mert nem tudtam fizetni.

Sajnos amikor a dolog elkezdődött, elég sok pluszkilót felszedtem. Ez a párom meghökkentette, amikor meglátott, mert amikor megismerkedtünk, csinos, vékony lány voltam. Azt mondtam, leadom a pluszsúlyt. Sajnos ez nem sikerült, akármit csinálok, nem mennek le a kilók. Időközben egyéb külső problémák is megjelentek, végül is kiderült, hogy pcos-om van, de még nem kezelnek, mert amit felírnának gyógyszert, azt nem szedhetem be valószínű trombózisveszély miatt, amit szedhetnék, azt nem írják fel. Így a kivizsgálásom még folyamatban van.

A párom többször nehezményezte, hogy miért nem fogyok le és miért nem találok új munkát. Több munkával próbálkoztam, de sikertelenül. Az őszi félévet már nem tudtam megcsinálni az egyetemen, addigra már egyszerűen képtelen voltam akár egyetlen előadást végigkoncentrálni. Ezért most nem is csinálom, mert értelmetlen.

Próbálkoztam vállalkozói jellegű munkával, de nem ment. Most ott tartok, hogy már nincs a félretett pénzemből sem, és nincs jövedelmem sem.

A párom közben kifelé kacsintgat a kapcsolatunkból. Mivel nem tudja elfogadni a külsőm, és valószínűleg azt se, hogy az utóbbi időben ennyire lehangolt vagyok. No meg hogy munkát se találok. Közben segít, amiben tud, elvisz vizsgálatokra, de morog miatta és meg is mondta, hogy nem szívesen teszi.

Anyagilag most úgy állok, hogy nincs egy forintom se, és kilátásom sincs valami értelmes munkára. Nem is tudom, mit tudnék egyáltalán elvégezni. A szüleim nem segítenek: anyukám önző és nem hajlandó dolgozni menni. Apukám most rúgták ki a munkahelyéről több mint két évtized után. Két tanuló testvérem van. Eddig apukám tartott el mindenkit, most nem tudom, mi lesz. Anyukám még mindig nem hajlandó dolgozni menni, őt el kell tartani. Közben meg iszik. Elválni nem tud apukám, mert akkor ki kellene fizetnie a házrészét anyukámnak, de arra nincs pénze és nem is hitelképes. Anyukám a házrészéről még a mi javunkra se hajlandó lemondani. Alapvetően vele van gond, ő borzasztóan önző, de emiatt apukám is megkeseredett, aki nem hajlandó foglalkozni a gyerek "hisztijével". Nagymamám segíthetne még, de ő már nem fiatal, és rengeteget romlott mind a fizikai, mind a mentális állapota, inkább ő szorul segítségre.

Sajnos tényleg nincs olyan családom, aki segíthetne. Próbáltam, hogy hazautazom, de nem volt jobb: egyrészt annyira nincs pénzük, hogy szó szerint vajas kenyeret esznek, nekem meg diétáznom kéne és még úgy is, hogy lényegében a párom utáni maradékokat kapom meg, nála sokkal közelebb áll az étkezésem az előírthoz, mint a szüleimnél. A másik, hogy anyukám minden nap berúg és olyankor órákon keresztül szidja az embert, de valami hihetetlenül ordenáré, trágár stílusban. Ezt nem bírom elviselni. Tulajdonképpen abban, hogy annak idején 14 évesen addig ügyeskedtem, amíg elértem, hogy egy több mint száz km-re lévő iskolába mehessek, csakis az volt a motivációja, hogy nem bírtam elviselni anyukám részegen.

A párom néhányszor járt a szüleimnél, most már nem hajlandó lejönni. Én azt hiszem, azért nem szakított még velem, mert pontosan tudja, hogy nincs hová mennem. Egyébként nem szerelmes belém, talán soha nem is volt. Ha jönne egy szebb, fiatalabb lány, gond nélkül lecserélne. Ez is zavar, mert nagyon megalázó helyzet. De nem tudok mit tenni. Talán ha legalább lefogynék, az segítene. De ahhoz diétáznom kéne. Diétázni nem tudok, mert ahogy írtam, azt eszem, ami marad. Azt ugyan megkapom, de beleszólásom nincs abba, hogy mit vesz a boltban.

Aludni sem igazán tudok: este minimum egy, de inkább két óra, mire elalszom, és reggel korán felébredek, holott még nem pihentem ki magam. Ez is zavarja a párom, mert közben gyakran forgolódom.

Azt látom, hogy a barátaim elfordultak tőlem. Meg is értem, eleve se voltak sokan és csak azt látják, ahogy egyre romlik az állapotom. Igaz, legtöbben egyszerűen külföldre mentek, azért szakadt meg a kapcsolatunk, ketten vannak csak, akik itthon vannak és ennek ellenére megszakadt, de mindketten komoly kapcsolatot kezdtek, ami kitölti az idejüket, egyikük férjhez is ment.

A családom röviden leírtam fent. Sajnos rájuk egyáltalán nem számíthatok, rengeteget ártanak nekem, mást se kapok, csak rágalmazást és soha be nem tartott ígéreteket.

Nem tudom, a jelen helyzetben mi lenne a megfelelő lépés. Őket bevonni nem lehet. A párommal nem tudom, mit kezdjek, rettegek, hogy előbb-utóbb megelégeli a dolgot, végül is alig fél éve vagyunk együtt. Egy barátnőm van, aki még úgy érdeklődik irántam, de vele csak online tartjuk a kapcsolatot, mert külföldön él.

Én nagyon szeretnék tenni valamit, de nem tudom, mit. Nem tudom, kihez fordulhatnék. És nem tudom, hogy induljak egyáltalán el. Vagy hogy egyáltalán mit tehetnék.

Tudom, elég hosszú és kusza lett, de azért remélem, többé-kevésbé érthető. Köszönöm!