Miért félek annyira, hogy elveszítem azokat, akiket szeretek?

énis félek, sajna ez van :(

normális,de próbálj meg ezen gondolkozni. teljesen természetes,hogy néha eszedbe jutsz,hiszen nem azt nem akarod elveszíteni,akihez nem fűz különösebb szeretet, azt akarod megtartani,aki nagyon fontos a számodra.

* próbálj meg ne ezen gondolkozni. (elírtam először,bocsi)

Teljesen normalis dolog hogy felunk elvesziteni szeretetteinket, de az evek folyaman, mikor lassan itthagynak minket nagyszulok, szulok, rokonok, baratok, valahogy fajoszivvel beletorodunk a megvaltozhatatlanba! mert sajnos ezen valtoztatni nem lehet, ne mergezd meg a napjaidat e miatt! Ha ugy erzed hogy kronikus a dolog, ne szegyeld, kerj segitseget szakembertol, psichologustol! Minden jot kivanok neked!

Mindenki fél, hogy elveszíti azt, akit szeret. Ez bizonyos fokig természetes. Viszont az nekem szokatlan, hogy minden nap gondolsz erre. Hébe-hóba ez mindenkinek eszébe jut, de naponta szerintem nem. Mióta tart ez így? És mennyire intenzív félelem kíséri az ilyen gondolataidat? Akkortól fogva "nem normális" ez a dolog, ha az aggodalom hátráltatja az életviteledet és megnehezíti a mindennapjaidat úgy, hogy nem tudsz gördülékenyen együtt élni vele. Ilyen esetben kell segítséget kérni, egyébként nem feltétlenül. Olyan is van, hogy bizonyos körülmények hívják elő tartósan az ilyen gondolatokat. Miután elveszítettem az édesapámat, aki dagadnatos beteg volt, én hónapokig küzdöttem a gondolattal, hogy bármikor érheti baj a szeretteimet.