Képtelen vagyok elkezdeni dolgokat, és ritkán okoz "örömet", amit igen. Mi lehet a problémám?
Már évek óta szenvedek ettől és járok különböző pszichológusokhoz, és egyikük se tudott semmi konkrétat mondani. Mennyivel jobb lenne, ha megmondanák, hogy pl. "Nemcsinálomusz zavarban" szenvedek és arra ez meg ez a kúra/gyógyszer.
Nem tudok semmit elkezdeni óriási lelki erőfeszítések nélkül, ami amúgy is alacsony nálam, így legtöbbször kudarcba fullad az egész és el se kezdem. Későn kelek, egész nap csak a gép előtt ülök, és nem történik semmi, mivel semmit nem "akarok" csinálni, holott akarok, de képtelen vagyok elkezdeni.
Rábeszélés és észérv nem hat. Barátaim, ismerőseim akik támogatnának nincsenek. A családom nem akarom belekeverni.
Ha netalántán meg is csinálok valamit nem érzem utána (elég ideig) az elégedettséget.
Maximalista vagyok magammal, ugyanakkor kudarckereső.
4 Antidepresszánst próbáltam már tavaly, remélve, hogy ezt a dolgot is megoldja, de nem oldotta meg, továbbra is nehezemre esik minden, legyen az a hobbim vagy olyan egyszerű dolog, mint felkelni az ágyból. Csoportterápiára nincs lehetőség.
Úgy érzem, és szerintem jogosan, hogy elvesztegetem az életem. De ezen a ponton már nem érdekel semmi, csak hogy amit amúgyis szeretnék azt megcsináljam/nekikezdjek azonnal és ne gondolkodjak rajta vagy közben, hogy mennyi ideig tart vagy milyen nehéz is. És ne legyen ez az állandó "súly/nehézség/szorító érzés" a fejemben akárhányszor egy megoldandó feladatra gondolok.
Mik a kilátásaim? Van egyáltalán esély, hogy normális és legfőképp produktív életet éljek.
23/F
válasza:Az a probléma, hogy most is másra akarod hárítani a felelősséget, azzal hogy betegségnek titulálod,(vagy szeretnéd) a problémád. Miközben csak az akaraterőddel és a jellemeddel van a probléma. Ezzel nincs gond, sok millió ember él tucatéletet, és nem hagy maga után semmi maradandót amire büszke lehetne és csak álmodozik és sóvárog, hiszen tudja mire lehetne képes, látja hogy mások milyen produktívak. Ez sajnos egy terjedő civilizációs jelenség, hiszen manapság egy "haszontalan", társadalom számára értéktelen ember is életben marad,míg régen egyszerűen csak éhenhaltál volna, meg elkergettek volna a közösségből, hiszen csak egy plusz semmirekellő éhes száj lettél volna.
Manapság az "értelmetlen" életet élő, életképtelen emberek is túlélnek és fennmaradnak, hála a szociális hálónak és a társadalmi elvárásoknak, hogy mindenkin segíteni kell, mindenki lelkét ápolgatni kell, ha valami nem okés írjunk fel gyorsan két antidepresszánst....
A mai kor normáinak megfelelően, lelki "beteg" lehetsz, valamikor törést,traumát szenvedtél stbstb..ami nem gond, éld az "életed" továbbra is így, hisz ez másnak nem fáj, senki elől nem veszel el lehetőségeket, de ne is vágyj a nagybetűs életre és izgalmakra. Ne legyenek túl nagy elvárásaid az életedet és az értelmét illetően, hiszen nem teszel érte semmit.
Döntsd el melyiket akarod. És ha úgy döntöttél túl fárasztó ÉLNI, akkor ne is rinyálj, hogy neked csak ennyi jut,mert te szegény beteg vagy és depressziós.
Ha meg jó életet akarsz emeld fel a segged és soha ne agyalj, csak csináld. Agyalásra nincs elég időnk,meg folytonos elmélkedésre, túl rövid ez az élet ahhoz.
Sok sikert!
válasza: válasza:Kicsit ugy hangzik ez mint valami eltorult figyelemhiany. A depressziv resz szamomra csak tunetnek tunik, esetleg a figyelemhianybol fakadoan. Nem voltal fiatalabb korodban hiperaktiv? (altalanos pl)
Akar oromet okoz akar nem , kezdesnek meg kell 'eroszakolnod' magad. Neki kell alnodd valaminek ami rendszeresseget visz az eletedbe. Ez pedig a munka lenne. Felelossegerzesre is szukseged van mert ez is hianyzik. Ezt szinten a munka v egy parkapcsolat adhatja meg. Ha pedig nem munkat keresel valamivel kompenzalnod kell ennek a hianyat: pl sporttal v mas hobbyval..
válasza:mind3an jókat írtak talán az első kicsit arrogáns volt ,de részben helytálló.
Ugyanebben szenvedek kérdező, csak pár évvel idősebb vagyok -nekem arra válaszoljon valaki -HOGY MIÉRT hagy cserben újra és újra az agyam a figyelmem ??miért kerülök bele az ördögi körbe, a megszégyenülésbe ha kicsikével nagyobb, számomra motiváló kihívásba kezdenék?? és miért azok a beidegződések lépnek be mikor TELJESÍTENI kell hogy én egy ócska sz@ar vagyok ?!
pl: zongoráztam ..és zongora vizsgán régen remegtek az ujjaim nem tudtam eljátszani szépen egy darabot, (h a többi testi tünetről ne is írjak)és nem volt MIÉRTJE.Soha nem volt válasz az okra, és ez lebénítja az embert. :(( pedig állítólag tehetséges vagyok ..voltam -?? mert az álmaim már kukában ..annyi megalázottság érzés után persze h feladja az ember ..
Az első válaszoló írja ,nincs idő agyalni -ok-de ha látom hogy csinálok valamit ,és csak nem FEJLŐDÖK,sőt leblokkolok, óhatatlanul elkezdek agyalni nem ? Hogy valami nem stimmel..
Őszintén örülnék ha deklarálta kijelenthető lenne hogy normális vagyok(mindenféle pszichológiai címkétől mentes,amit ha nem is én de a főnökeim,"jóbarátok" ,környezet ,és már én is magamra aggattam az évek alatt) és dejóóóó lenne hinni hogy minden 'csak' erőfeszítés kérdése!!!
csak.. mikor azt érzem egy fogyatékos senki vagyok az 1000. próbálkozásra, az átlagemberekhez képest is ,akkor minden kitörési reményem elszáll.
na erre írhatna valaki valami okosat, hogy mi ez a jelenség .. rövidzárlat.. ??!
((bocsánat kérdező ha off -de szerintem szorosan kapcsolódik a kérdéshez amiket itt felvetek ..))
Köszönöm az eddigi válaszokat
Az a gond, ha a ezek az ún. "sumo" módszerek működnének nálam (másnéven "Kelj fel és csináld") akkor már nyilván évek óta ezt alkalmaznám, de feleslegesnek érzem felkelni és csinálni valamit, ha az elvégzendő feladatról eleve tudom, hogy a végeredmény pocsék lesz és csak az időmet vesztegetem vele, de ha megcsinálom és utána tartom pocséknak az még rosszabb.
A legtöbb hobbim sajnos ilyen, hogy nagy részben szubjektív (ön)véleményből lehet csak leszűrni a "végeredményét".
Nem értem azt se sose, hogy miért ne várjak külső segítséget, mikor alacsony önbecsülésben szenvedek. A kettő nem kiüti egymást véletlenül? Hogyan várjam el magamtól, hogy kijussak ebből, ha bárhova megyek, úgy érzem falat találok, amit nem tudok megmászni.
Nincs gyógyszer rá, de akkor mi az, milyen "hobbi" épít önbizalmat, ami fizikai (kézzel fogható), viszonylag gyors, és nem szubjektív ítélkezéstől függ? (Tehát minden művészeti dolog, ami csak eszembe jut kiesik) És külön plusz, ha társas tevékenység, tehát nem keresztrejtvény fejtésre vágyom, a függőségem a számítógéptől épp elég "fejtörést" okoz.
válasza: válasza:Kérdező, #4. : Nem csaponganak a gondolataitok? Nincs olyan, hogy valamit elkezdesz majd egyszercsak arra eszmélsz, hogy teljessen máshol van az agyad és azt sem tudod fizikailag épp mit csinálsz?
Az esetleg eszedbe jutott, hogy nem-e 'klimaxolsz'? Ugye a gyerekkor végén is van egy 'klimaxos' szakasz amihez a korod nagyjából stimmel. Ilyenkor döbben rá az ember, hogy az élet nem véges illetve, hogy a tetteiért már maga a felelős és nem a szülők. Vannak akik ezt észre sem veszik, egyszerüen felnőnek, és vannak olyanok akik akár hasonló formában bepánikolnak. Hisz ha belegondolsz, ha azt mondod úgyis kudarc lesz amibe belekezdesz akkor máris egy önbeteljesítő jóslatot generáltál. Mivel te tudod, hogy szar lesz amit csinálnál így már kedved sem lesz belekezdeni. Így ugye a felelősség terhe is leszáll rólad..
Nem lehetséges, hogy ezt akarod elodázni? Mármint a 'felnőtté válást'? Párkapcsolatokkal hogy állsz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!