Hogy hihetném el? Hogyan tudnám feloldani?

Édesapám lelkész, amiből rengeteg problémám adódott a faluban. Általánosban kiközösítettek, nem engedtek ballagni, nem nagyon voltak barátaim. Középiskolába ugyanezzel a félelemmel mentem, hogy nem lesznek barátaim ,és rám szállnak. Persze látták rajtam, hogy félek, és ezt jól ki is használták. A suli abbamaradt.

Alapjába véve jóképű vagyok, és könnyen észrevesznek az utcán, de nem öltözködöm kihívóan, nem vagyok nagyképű.

5-6 éve szociális fóbiában szenvedek, egyszerűen nem tudok egyedül az utcára, emberek közé menni, mással is nagyon nehezemre esik. Éjszaka vagyok fent és a fóbia szinte minden tünetében szenvedek. (öklendezés, izzadás, elalvásnál jelentkező pánikszerű szívverés, halálfélelem)

Édesapám maximalista, soha nem lehetett neki megfelelni, ebből adódóan van egy adag megfelelési kényszerem is, mindenki felé.

Elsődleges problémám, ha az utcára megyek, hogy néznek. Ez önmagában nem is lenne gond, mert a lányok mosolyogva néznek rám. Viszont a fiúk nagy része önelégülten, lenézően, szúrós szemmel néz rám, és alig várják, hogy belém kössenek. Azt akarják érzékeltetni velem, hogy kevesebb vagyok náluk. 75 kilós, sportos alkat vagyok, a legtöbbjüket kajak széttudnám verni,(ha lenne merszem) leginkább attól félek, hogy nevetség tárgyává válok, megaláznak.

Már tudatosult bennem, hogy rivalizáló szemmel néznek rám, és irigyek, ezért néznek rám csúnyán.

Viszont egyszerűen nem tudom elhinni, mert egész életemben azt vágták a fejemhez, hogy egy sz@r vagyok.

Hogyan változtathatnám meg az éveken át tartó tévhitet, hogyan szabadulhatnék fel? Honnan szedjek erőt, hogy kimerjek menni az utcára?

Hálás köszönet a válaszokért.

22/F