Szerintetek mennyire súlyos az állapotom?

Vagy mint a vulkán, robbanok, mert mindent elfojtok magamban, vagy hisztizek, mint egy 10 éves kisgyerek, aki nem kapta meg a banánízű nyalókáját.

Csak a szélsőségeket ismerem... öcsémnek is azt mondtam, nem bírja elfogadni, hogy nem érdekel, közben meg mégis érdekel... elzárkózom teljesen, hozzá sem szólok, mégis... amikor szükség van/volt/lesz rá, odalépek és figyelem. Tudni fogom, mit csinál -> nem mondok le róla.

Ha elkezdené élni az életét, ismerkedne, bulizna, tutkó legalább egyszer elmennék és követném, nézném, hova mikor megy, mit csinál.

Betegnek érzem magam.

Pl. középiskola... 4 évig hozzá sem szóltam szinte, amikor kiiratkozott, követtem kocsival. Megnéztem, megbizonyosodtam a saját szememmel, hogy igaz... észrevett... van értelme tovább csinálni? Ha odalépnék, nem fog sosem meglepődni már, hogy mindenről tudok, amit csinál. Ezt a kártyák kijátszottam. Szóval ezt mondom... teljesen magam ellen beszélek, illogikusan gondolkodom és illogikus dolgokat mondok.

Nem érdekel, és mégis. 4. év végén megnéztem, szóltak bentről a tanárok, akikkel próbáltam őt manipulálni érzelmileg, tudat alatt, mert egy mély időszaka volt, hátha változik.

Azt hangoztatom, mindenki törődjön magával, mert jobban jár. Erre meg háttérben mást csinálok. Mi bajom? Kiskoromban lett volna valami traumra, amit nem bírtam feldolgozni lelkileg és kialakult 2 személyiség bennem? Vagy mi? Miért próbálok manipulatív lenni?