Az életem romokban, és semmi kiutat, semmi reményt nem látok arra, hogy valaha jobb lesz. Mit tegyek?

Sziasztok,

nem tudom, ,,depressziónak" számít e már az az állapot amiben egyáltalán ,,élek" (bár inkább csak vegetálok), mert manapság mindenki minden apróság miatt már egyből depressziósnak mondja magát. Én viszont szeretném ha komolyan vennétek, szóval nem nagyon akartam/akarom magamra használni.

Tehát a történetem: 16 éves vagyok, és apám egy alkoholista ***. Mindig is az volt, de az utóbbi 4 évben nagyon durván azzá vált. Nevelni soha nem nevelt se engem se a testvéreimet (ők 13 ill. 23 évesek, mindkettő fiú), és soha nem szerettem őt. Anyám tulajdonképpen egyedül nevelt fel minket. Apám többször is megcsalta őt, és volt egy időszak mikor verte anyámat, de a verekedések még most is előfordulnak. De anyám nem tudott mit csinálni, mivel akkoriban volt 3 gyereke, abból ketten alig pár évesek, bátyám se volt még 10 éves sem. És apám akkoriban jól keresett, de anyám is dolgozott, de nem tudott volna eltartani a saját fizetéséből 3 gyereket, tehát sarokba volt szorítva. Tehát a gyerekkorom kb. mindennapos üvöltözésekkel telt el (amikor pedig apám nekiment anyámnak azokról nem is beszélve.

De régebben legalább pénzünk volt. Apám újságíróként dolgozott meg ilyen értékesítési ügynökként is, és nem azt mondom hogy gazdagok voltunk, de szűkölködnünk nem kellett. Aztán apámat 4 éve az alkoholizmusa és egyéb okok miatt kirúgták a munkahelyéről és ezek az értékesítő munkák is megszűntek, és kijelentette hogy ő nem akar tovább dolgozni. (42 éves volt ekkor -.-")

És itt jön a második hatalmas probléma gyökere. Mivel nem akart dolgozni ezért egy ,,barátjával" (aki egy utolsó aljas ...) kitalálták hogy apám vegyen fel egy 15 millió forintos kölcsönt a mi házunkra, és akkor azt az összeget odaadja ennek a ,,barátnak", akinek bicikliüzletei voltak és ő majd abból felújítja az üzleteit meg fellendíti őket és majd havi 240ezret utal apámnak. És ez a szerencsétlen *** meg belement, és anyámat is addig nyaggatta míg ő végül már kínjában írta alá a papírt hogy hagyja már békén, de mindenki megmondta körülöttünk hogy nem lesz jó vége.

Nem is lett. Mivel ez a bizonyos személy fogta a pénzt és elköltötte minden baromságra, a hitelrészleteket meg ugye nekünk kellett törleszteni mert a mi nevünkön volt. Csak hát apámnak továbbra se volt munkája (nem is nagyon keresett), anyám meg 80-90ezret keresett (és keres most is, de erről később). De akkoriban még voltak tartalékok amikből fedezni tudtuk magunkat 1 ideig. Aztán ez a ,,barát" csak nem akart törleszteni a bank felé (mivel eredetileg neki kellett volna), apám meg mivel akkor már elég erősen alkoholista volt hát fogta magát aztán a haditudósítós korszakából hátramaradt pisztolyával részegen bement ennek az illetőnek egy üzletébe fényes nappal és nem tudom hány ember előtt a képébe nyomta az amúgy töltetlen és üzemképtelen pisztolyt. Ergo ebből lett egy bírósági ügy is, de az azóta is húzódik és semmi eredmény. Ekkor lehettem kb. 12 éves.

Azóta eltelt 4 év, és az életem romokban hever. Ez az illető azóta se fizeti a kölcsönt, apámnak azóta sincs munkája (párszor próbált keresni de 1 hét után kirúgták mindenhonnan mivel kinek kéne egy lebutult remegő kezű alkoholista ***?), anyám kb. 90 ezres fizetéséből ,,élünk" 5en. (ez családi pótlékkal meg egyéb támogatásokkal együtt sem több mint 120-130. ezer.) Annyival könnyebb, hogy bátyám már dolgozik és a dolgait magának veszi de attól még velünk él.

Apám napjai meg 4 éve abból állnak hogy itthon döglik és egész nap TVt néz meg vedel. Igaz már semmi pénzünk nincs, de ő akkor is iszik. Volt elvonón is még évekkel ezelőtt (mikor volt a bírósági ügye), de azt se csinálta végig. Az utóbbi időben meg több alkalom is volt mikor épp vagy be volt baszva és erősnek hitte magát, vagy pedig nem volt benne pia és az miatt olyan nyomás volt benne hogy kötekedett itthon mindenkivel, és anyámnak meg nekem is nekünk támadott. Nem mintha annyira kárt tudna tenni bárkiben is, 100 kilós lomha alkoholista f**, reflexei már nincsenek kb. Tehát nem volt nehéz földre vinni.

Igazából én ebben a környezetben nőttem fel. ,,Apám" tulajdonképpen soha nem volt, mert őt legszívesebben letagadnám, és apának semmilyen se volt. De ezek a mindennapi dolgok, hogy minden este anyámtól azt hallgatom hogy erre meg arra nincs pénzünk már, ennyi számlával vagyunk elmaradva, a bank vonogatja le a pénzeket, a hitelkeretünk - 300 ezer és már - 280nál járunk, ezek egyszerűen felőrölték az idegeimet. Persze nagymamám és keresztanyám ahol tud segít és támogat, sőt mindenki más is aki anyámat ismeri, és tudják milyen szar helyzetben van. A válás most van készülőben, bár már nagyon rég meg kellett volna tenni, de ugye mikor kicsik voltunk anyám sarokba volt szorítva ilyen téren. De a válás se megy csak úgy, az is egy csomó idő és pénz is. Az meg semennyi nincs.

Aztán ilyeneket még meg sem említettem, hogy a tartozás jelenleg már 20 milliónál jár. És a házunkat még nem tudom hogy nem árverezték el, mi meg próbáltuk eladni de ugye manapság kinek van pénze 28 millióért házat venni? Főleg hogy annyira nincs jó állapotban, fel kéne újítani.

Azóta meg ugye középiskolás lettem. Az osztályfőnököm meg olyan, hogy semmi sem jó neki és élvezi ha kics*szhet velünk, a mindennapjaimat a suliban is teljesen megkeseríti (mindenki másét az osztályban), pedig én tényleg semmi okot nem adtam rá. Csak ezt a szakot nem akarom otthagyni, de nem tudom már tovább elviselni ezt a rohadt nagy nyomást magamon. Rendszeresen sírógörcseim vannak, az orrom is időnként elkezd vérezni mikor felhúzzák az agyam, az idegrendszerem kb. romokban van, és rohadt nagy hangulatingadozásaim szoktak lenni. És nem tudom tovább fenntartani azt az álcát a világ és mások felé, hogy minden rendben van. Erről az egész dologról 1-2 embernek tudtam csak mesélni, de ők sem tudnak mit tenni, csak amikor elmondtam nekik akkor annyira a padlón voltam hogy már muszáj volt.

Hatalmas elvárásaim gyerekként sohasem voltak. Csak megöl a tudat hogy olyan alapvető dolgokra nincs pénzünk ami másnak tök természetes, pl. ha venni akarok magamnak egy dezodort vagy valamit vagy egyáltalán ha be akarom fizetni azt a rohadt osztálypénzt akkor anyám már számolgatja hogy hogyan nem fogunk megint kijönni a fizetéséből. És ez engem kikészít. De az nem érdekelne ha nyomorban kéne élnem. Ez a r**adék alkoholista f*sz aki tönkreteszi itthon mindenki életét.

Nagyon gyakran megfordul a fejemben az öngyilkosság, de tudom magamról azt is, hogy gyáva lennék megtenni. Boxolni járok, de ha oda nem járnék akkor nem tudom mit tettem volna azzal a felgyülemlő feszültséggel ami minden nap bennem van. Nem egyszer véresre ütöttem a kezeimet a falon, nem tudok ekkora nyomást elviselni.

És semmi jövőképem nincs, hogy majd valaha jobb lesz, mert ez olyan lehetetlen és elbaszott helyzet. Ott az a rohadt hitel, itt ez az alkoholista fasz, minden nap a veszekedést hallgatom, az iskolában ugyanúgy ki vagyok téve az osztályfőnököm szemétségeinek... Barátaim vannak/voltak mindig is, de nekik nem tudnék erről beszélni, leszámítva 1-2 embert. De mást ők sem tudnak tenni azonkívül hogy meghallgatnak.

Ez a sulis probléma is összetettebb amúgy, de nem akarom most leírni. Rengeteg dolgot kihagytam így is és mégis közel 1 óráig gépeltem ezt míg összeszedtem a gondolataimat. Ha nem lennék ilyen gyáva, szerintem már kinyírtam volna magam. Végül is 1 emberrel kevesebbet kell eltartani itthon, ez is szempont...

Nem tudom mennyire jön át ez a dolog Nektek, ide eddig 2x írtam ki kérdést ugyanezt elmesélve csak részletesebben, és nagyon kevesen reagáltak rá, de ők se tudtak segíteni. Nem tudom mit tegyek, mit kezdjek az életemmel. Úgy érzem, hogy nem ér semmit, mint ahogy én sem.. Az üvöltözést és veszekedést meg most ebben a pillanatban is hallom a csukott ajtón keresztül. Csak egyszerűen már nem bírom elviselni

Köszönöm hogy végigolvastad.

16/F.