Mitől lehet az, hogy egy felnőtt embernek alig, vagy egyáltalán nincsenek barátai?

Esetleg, talán... az is közrejátszhat ilyen esetben ha az illető olyan családi környezetben nőtt fel, ahol alig érintkeztek a külvilággal. Pl szülök alig/sehogy se tartják a kapcsolatot rokonokkal, ismerősökkel, nem viszik a gyereket emberek közé, csak ovi oda-vissza, annyira féltik, hogy alig tudják elengedni idősebb korában is bárhová, ilyenekre gondolok.

A családi neveltetés jelentős mértékben befolyásolja hogy miként fog az ember viszonyulni az emberekhez, így kialakulhat olyan, hogy bár az illető szeret társaságban lenni, mégis nehezen alakít ki kapcsolatokat.

Most olvastam a kérdést valamint a válaszokat és elképedtem. Én is dettó ilyen családban nőttem fel, egyedül az apai ági nagymamámmal tartjuk a kapcsolatot. A többi rokont utáljuk (többeket nem tudom miért), barátai a szüleimnek egyáltalán nincsenek, csak munkába járnak, illetve haza. Kis faluban éltem 20 éves koromig, ahol nekem sem voltak barátaim és édesapám sokszor azt hangoztatta, hogy az tetszene neki ha még az udvarból sem kéne hónapokig kimozdulni. Hozzáteszem erre többször is volt precedens.

Az én gyerekkoromat tovább fűszerezte az, hogy a szüleim állandóan gyűlölködtek (Pl.: szomszédnak új autója lett egyből ment a hurrogás...), valamint az, hogy az iskolai kapcsolataim is hulladékok voltak. Osztálytársak valamiért utáltak (lehet hogy a szülőktől eltanult gyűlölködő hozzáállás miatt), fizikai és lelki terrort kellett átélnem nap mint nap.

Jelenleg egyetemre járok és itt sincsenek igazán barátaim, sokszor negatívan állok emberekhez, indokolatlanul. Van valami megoldás ezekre a problémákra?

Ezt a linket egy másik kérdésnél találtam, mindenképpen érdemes elolvasni, ilyesmikről is van szó benne:

[link]