Volt már olyan szakasz az életetekben, hogy folyamatos kudarc ért titeket? Hogyan jutottatok túl ezen? Hogyan sikerült nem összeomolnotok?

Nincs túl sikeres életem, de sajnos az elmúlt pár hónap különösen rossz, és azt hiszem kezd tetőzni a dolog. Most államvizsgáztam a nyáron, ami ugyan sikernek mondható, én mégis életem egyik legnagyobb kudarcaként éltem meg, mert rájöttem, hogy abszolút nem testhezálló szakmát választottam, amit nem csak hogy már nem is szeretek, de jó sem vagyok benne.

Ennek ellenére ebben a szakmában keresgéltem állást, és csodák csodájára elég hamar találtam is munkát... bár ne találtam volna. Valószínűleg ki fognak rúgni egy hónap után, mert nem elégedettek a munkámmal. Én teljesen elégedett vagyok a teljesítményemmel,úgy látom ezen rövid idő alatt is rengeteget fejlődtem, teljesen önállóan tudok dolgozni, de úgy látszik ez nem elég. Alaptalannak is tartom kicsit a dolgom, mert nincsenek mellettem, egyedül dolgozom, így nem látom és nem értem, miből vonták le ezt a, következtetést, de biztosan ők az okosabbak...

Mivel amúgy is rendkívül érzékeny vagyok, így megviselt ez a dolog, most darabokban érzem magam megint. A huszonpár évem alatt rengeteg, de tényleg rengeteg kudarcom volt és mindig büszke voltam arra, hogy képes voltam felállni és küzdeni tovább. De most ez a dolog pontot tett valami végére... úgy érzem nem bírom tovább, mert már semmi értelmét nem látom, hogy folytassam a küzdelmet. Vannak álmaim és vágyaim, amik minden reggel és minden pillanatban ott lebegnek a szemem előtt, de nem tudom őket véghez vinni mert folyton elbukok.

Az a kérdésem, volt nektek már hasonló időszak, vagy hasonlóan rossz tapasztalatotok? Hogy vészeltétek túl? Hogy sikerült megőrizni a hitet vagy lesz ez még jobb is? Vagy sikerült egyáltalán? Van ami segített?

Én kipróbáltam már a sok közhelyes módszert: mint a legyen célom (pipa), legyek pozitív gondolkodású, hogy minden rendbe jön (pipa) stb. de semmi nem jött be... nagyon elfáradtam, azaz igazság.