Hogyan lehetne túllépni a múltban történteken?

Egészen általános iskola 3. osztálya óta 8. osztály végéig (ballagásig) én voltam a rút kiskacsa, akit mindenkinek utálnia kellett. A fiúk és lányok állandóan csúfoltak csak mert ducibb voltam az "átlagnál": 165 cm, 89 kiló kb.

Folyamatosan kinéztek, mert nem tellett drága, menő, divatos ruhákra, ráadásul még szemüveget is hordtam. A szüleim eleinte (4-5-ben) mondtam, hogy folyamatosan bántottak, és ők lerendezték annyival, hogy 'ne foglalkozz velük...' Így később már nem is említettem nekik, és folyamatosan kérdezgették, hogy mi a baj, amikor bőgve értem haza, mint akiket érdekelt volna...

Aztán jött egy srác, aki megtudta valamelyik akkori "barátnőmtől", hogy bejön nekem, és mivel az önbizalmam konkrétan a béka s*gge alatt volt, nem volt nehéz megaláznia. :(

Odáig jutottam, hogy 7-8-ban az ereimet karcoltam. 8-ban a z iskolában volt egy felmérés, amit pszichológus végzett, hogy milyen iskola való nekünk, mi az, amit még kibírunk, hogy könnyebb legyen a továbbtanulás. Akkor ott nekem és anyukámnak elmondta, hogy ajánlja egy pszichológus felkeresését, és akkor többször majdnem el is sírtam magam, annyira kikészültem, de akkor már annyira "makacs" voltam érzelmek terén, hogy csak azért sem megyek el, mert mi van, ha kitudódik? Mi van, ha valaki olyan tudja meg, aki utált, és széthíreszteli mindenkinek? ...

Aztán jött 2010 szeptemberében az új suli, ahová megint rettegtem belépni, hiszen mi jót várnék?

Ott egy fokkal jobb volt, befogadtak, bár nem nagyon ismertek. Abban az évben megbuktam matekból... még egy lapáttal...

2011 szeptemberében új osztály, új közösség, új emberek... ez a korosztály (96-osok) annyira gyerekes volt az én felfogásomhoz, hogy szinte minden nap idegesen, teljes életkedvtől megfosztva értem haza. Egy-két lánnyal jóban lettem, de közülük egy elmegy idén.

Pasik terén is kapom újra és újra a "pofonokat".

Itthon, a családom is állandóan veszekszik, sosincs nyugodt légkör. A suliban most 10-be megyek, szóval idén sikerült a matektanárt meggyőzni, hogy ne buktasson meg.

Sokszor azt kérdem, hogy minek küzdeni, harcolni, sosem lesz jobb. Aki mások szemetesládája volt, az sosem lesz boldog ember. :( 17L