Miért 'kell' élnünk, ha úgyis vége lesz?

Kedves Kérdező!

Az élet értelme szerintem az, hogy nemsebbé váljunk lelkileg szellemileg felnőjjünk. A Biblia Isten szava csak úgy foglalja össze az egészet töören, hogy az Istent féljed és az ő patrancsolatát megtartsad!

Ez jó azonban egy kicsit kibontani.

Istennek mindannyiunkra személyes gondja van.

A különböző helyzeteket azért engedi meg az életünkben, hogy azáltal olyan választások elé álljunk, amelyekben a jellemünket a karakterünket akarja növelni.

Meggyőződésem, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van.

Mégpontosabban. Nem minden helyzet Istentől ered. Nem ő okozza. egyáltalán nem, de ő minden gonoszság ellnére van olyan hatalmas és jóindulatú, hogy azt a helyzetet is átalakítja, hogy az a javunkat szolgálja.

Sok mindenben csalódhatsz. Még magadban is. Elhagyhat a társad, a feleséged, megtagadhatnak a gyerekeid. Szembefordulhatnak veled a barátaid. Állíthatnak hamis tanúkat ellened, és látszólag győz a hamisság a hazugság, mégis nem az övék az utolső szó, hanem Istené.

És ő azt mondta, hogy tudom az én gondolataimat felőletek, ...a lényeg hogy kívánatos véget készít Isten.

Jóbnak még a felesége is azt mondta amikor a legnyomorultabb helyzetben volt csak őgy biztatásul, hogy halj meg!!!

4 barátjából 3 teljes igyekezettel vádolta.

A vagyonával a személye iránti tisztelet is odalett.

Az egészsége elvesztésével, még a legalávalóbb emberek is felbátorodtak, hogy rátámadjanak.

Tehát igencsak nyomorult helyzetben volt, megpróbáltatásai alatt mégis vétett Isten ellen. De nem úgy, ahogy a barátai mondták.

És noha előtte maga az Isten büszkélkedett el jóbbal, mégis amikor belátta, és megbánta, hogy Ő az Istent alaptalanul vádolta érzéketlenséggel, és igazságtalansággal, és ezért bocsánatot kért Istentől. Utána Isten mindenben helyreállította, és előző áldott állapotához képet is kétszeresen megáldotta.

És külön érdekes, hogy attól a feleségétől született ismét 10 gyermeke, aki előtte azt tanácsolta neki, hogy haljon meg. Tehát még a házassága is helyre lett állítva.

Legyen áldott az életed. Küzdj nemes célért, nemes eszközökkel, alázattal.

illene megköszönni az utolsó válaszadó fáradozását

köszönöm a kérdező nevében is

Kedves Kérdező!

Elnézésedet kérem, hogy ilyen sok ideig nem voltam fent az oldalon. Az én számomra is olyan nehéz terhek vannak, amitől élni is alig bírtam.

Hogy kicsoda az Isten? Kérdezed.

Azt se tudom, hogy hol kezdjem. Hát összelapátolom:

Egy olyan valaki, akiben még soha, de soha, de soha nem csalódtam.

Mindig maradéktalanul megtartotta a szavát.

Én számtalanszor megkérdőjeleztem az irányomban való szeretetét, és a jóindulatát, elbizonytalanodtam benne, hogy munkálkodik az életemben, sokáig nem hittem, hogy ő azoknak, akit őt szeretik mindent, de mindent a javukra fordít, de a végén mindig bebizonyosodott, hogy igenis szeret, gondot visel rólam, jóindulatú az irányomban dolgozik az életem legapróbb részletein is és valóban igaz az, hogy mindent a javunkra fordít ha szeretjük őt abszolut kivétel nélkül.

Pedig én nem csak ezerszer elcsüggedtem, a víz alá került a fejem. Átvitt értelemben beszélek. Ő volt aki számtalanszor megörzött.

Tudom, hogy te is így vagy vele. tudom, hogy van valami kis tudomásod róla.

Én hívő keresztény vagyok. Ha azt mondom, hogy szeretem az Istent, messze állok a valóságtól. Bár van valami bennem. De magamból való megmaradó szeretet az még nincs bennem.

Benne viszont már akkor volt az irányomban szeretet, amikor rá sem hederítettem. Amikor sóvárogtam a bűn után. Amikor mindent úgy szerettem volna berendezni az életemben, ami az ő igazán tiszta és jó akarata ellenére való.

Mindennek ellenére szeretett engem. És önmagát adta értem.

Nem vagyok jobb egyikőtöknél sem. Sőt. De ezt nem részletezem.

Viszont ő tudott, és még midig tud annyira szeretni engem, hogy még az én szívemet is felolvasztotta. Ezt azt hiszem nehéz lehet elképzelni. De most mindegy.

Hogy kicsoda is Isten. Ő csodálatos. Nagyon. Több évtizede fogalmam sem volt a kegyelemről, Tudtam is hogy nem értem. Nem is értettem.

Az valami olyasmit jelent, hogy soha örökké nem vagy, nem lehetsz képes megfizetni a lelkedért, mégha bűntelen lennél is de ő látva a teljes elveszettségünket, és még a mély gonoszságunkat is, mégis olyanokat tesz értünk, amit kikerülve megátalkodott állapotunkból elképesztőnek találunk. Legalábbis én magammal kapcsolatban így látom Őt.

Ő rettenetesen hatalmas ÚR és király, ugyanakkor fejembe nem férhető módon alázatos is. Mert egy olyan felfoghatatlan végtelen nagyságában, és mindenre kiterjedő részletes alkotásaiból megismerhetően elképesztő valaki, aki ha mélyen meg nem alázná magát, bizony szóba sem állna velünk. Mert amilyen nagy ő, és amilyenek mi vagyunk, még a legkiválóbb ember is a földön, hát ha valaki kezdi felmérni Isten nagyságát, akkor megérti, hogy neki meg kell magát aláznia, hogy velünk szóba álljon.

És megteszi, nem egyszer, nem kétszer nem százszor. Megszámlálhatatlanszor. Értünk mert szeret mindannyiónkat.

Isten szent. Tökéletes. Tölünk is a szentséget és a tökéletesslget várja el.

És meg is mutatta annak az egyszerű útját, hogy mi is szentek, és tökéletesek legyünk. Olyan egyszerűvé tette, hogy egy bolond is képes rá. Nem az egyébként tőle adatott elmebeli képességeinktől függ az, hogy szentek és tökéletesek legyünk.

Amikor nem látjuk hogy munkálkodik értünk, az sokszor olyan élethelyzetekben van, amikor amolyan elromlott, de félretett nyers agyagedények vagyunk.

Jeremiás prófétának egyszer azt mondta, hogy menj le a fazekas házába, és ott közlöm veled az én beszédeimet.

Jeremiás oda is ment és nézte, hogy mit csinál a fazekas.

Az agyag úgy alakult a fazekas keze alatt, ahogyan a fazekas akarta. olyan edényt formált belőle, amilyet akart.

Isten azon a példán keresztül értette meg Jeremiással is így velünk is, hogy mi az ő kezében formálhatóak vagyunk.

A haszontalan, és önmagában értéktelen nyers agyagtömbből szép, hasznos értékes, kellemes tartós edényeket, jóra használható dolgokat készített a fazekas. Isten ugynaúgy a jót a szépet, az értékeset, a használhatót, a nemeset, a szentet 'korongozza' belénk.

Volt azonban ott olyan edény is, aki látott már ilyet tudja, hogy a korongozás közben elromlott az edény. Az olyankor van, amikor meggyengül az anyag, és valahogy megcsavarodik megtekeredik az eredetileg szabályos szépnek jónak indult forma. Úgy, abban az állapotában ahogy megtekeredett nem lehet folytatni vele a munkát.

Olyankor félreteszi a fazekas, újraösszegyúrja, és amikor alkalmas állapotba kerül az agyag újra dolgozni kezd rajta. Feleslegesen nem gyötri úgymond a fazekas sem az agyagot. Isten sem gyötör minket.

Ha formálhatatlanokká válunk, egy időre idézőjelben félretesz, de addig is tesz velünk valamit.

Mi emberek vagyunk, és nem csupán egy kupac tömörre gyúrt jól átszürt leüllepített agyagtömb. De van valami amiben hasonlóak lehetünk és van, ami a mi döntésünktől is függ Istennel szembeni magatartásunk.

Az agyagnak elég lágynak kell lennie ahhoz, hogy a fazekas formálhassa.

Nekünk is Isten felé lágynak lell lennünk. A szívünket kell lágyan tartani felé.

És mivel emberek vagyunk meg van az a kiváltságunk, hogy tudatosan így álljunk hozzá, mármint Istenhez, aki szépet, nemeset, kiválót gyönyörüt, hasznosat formál belénk.

Ahogy a Szentírás elmondja nekünk, az ő képét.

Valahol olvastam, hogy szemlélődés által elváltozunk.

Amiről gondolkozunk, olyanokká leszünk. Ha Istenről gondolkozunk, És ezt a Legjobb helyről, a Bibliából vesszük és Jézus Krisztusról, aki meghalt értünk feltámadt, és megváltott minket a bőneinkből, akkor az ő képe kezd egyre tisztábban kialakulni bennünk.

Ha jobban szeretjük a bűnt, mint őt, és állandóan azt eresztjük a gondolatainkba az formál bennünket.

De aki megtért, és újjászületett, abban egy újteremtés van, egy vadonatúj, az Isten lelke, pontosabban szelleme által, és az az ami kiformálódik bennünk. Ha Jézus Krisztusra nézünk és megértjük azt, hogy ő a szelleme által bennünk él, akkor ezek a dolgok mind mind lépésről lépésre kibomlanak, megnyilvánulnak.

De ehhez meg kell térni. Ez a szó nem egy elködösített tartalmú valami.

Tudjuk, hogy van bűn. Mindannyiunkba is beleírta Isten az ő tökéletes törvényét. Ezért külön bizonyítás nélkül is tudjuk. A bűn Isten szent és tökéletes, és jó akarata ellenére van. Aki szembefordul azzal, hogy ezután is életvitelszerűen el kövesse a bűnöket, és Istenhez fordul bocsánatért, és elfogadja, hogy ez Csak Jézus Krisztus kereszthalála miatt lehet, az egyszerűen megkapja a kegyelmet. A bűnbánat megszomorít, de az jó mert Istenhez visz, és az örök életre való olyan dolgot szerez, az üdvösséget, amit soha de soha nem lehet megbánni.

Ha valaki megkeményíti magát, mert Istennel szemben is megkeményíthetjük magunkat. Az elveszik. Jól tudjuk hogy milyen megkeményíteni magunkat, mert tapasztaltuk már másokkal szemben, hogy milyen az.


De nagyon vigyázzatok vele, kerüljétek ki ezt az érzést, mert a legnagyobb csalárdságok között van. Amikor megkeményítjük magunkat jól érezzük magunkat tőle, mert felé emeljük képzeletben magunkat a másiknak, lenézzünk azt, felfuvalkodunk, büszkék leszünk, és érvelhet az a másik amit akar, kérhet amit akar rimánkodhat, igazat mondhat, már az eszünkkel se látjuk be az igazát, mert még a képességét is elveszítjük a legelemibb belátásnak is. kegyetlenné, részvétlenné, méltánytalanná, igazságtalanná válunk tőle. Olyan édes méz a megkeményedés, amikől mindenkinek megkeseredik a szája, gyomra, mindene. Belehal az, aki azt választja.

Milyen lehetőség is marad akkor.

Hát ez nem lesz népszerű az egyszer bizotos: az ALÁZAT.

Ettől, mindenkinek feláll a szőr a hátán, kirázza a hideg a szó hallatán. Elege van belőle, és hallani sem akar róla. Még a gyomra is összehúzodik a hallatán.

Mindenki a dicsőségt keresi, azt, hogy őt nagyra tartsák. Hát én sem vagyok különb.

De ez az egy dolog van, ami valami olyan biztos dolog, ami mindaddig, amíg alázatosak vagyunk és igazában és valóban, mindaddig kikezdhetetlenül megőrzi az embert Isten útján. Akkor is ha nem tud róla. Azonban minden emberi tulajdonság közül ezt a legkönnyebb elveszteni, és ezt a legeslegnehezebb megszerezni, és kimunkálni magunkban.

Tapasztalatból tudom, hogy piszok nehéz.

Sokszor olyan mélyen rosszra fordultak a dolgok az életemben, hogy végső elkeseredésemben fordultam Istenhez. És elkezdtem böjtölni és imádkozni. Persze bavallom, hogy féltem tőle, és arra is kértem Istent, hogy tegye könnyűvé a számomra.

Ilyenkor Isten először meglágyította az én szívemet. Persze mindig meg voltam győződve arról, hogy én milyen jó vagyok, és az én szívem mennyire kezelhető Isten által. De mindig olyan sötét lettem, hogy azt amiben voltam, csak azt nem láttam meg. Csak abban keményítettem meg a szívemet. Isten és ember felé egyaránt. Mindig csak utólag váltam képessé arra, hogy egy kicsit is reálisan, az Isten szemszögéből kezdjem magamat látni.

A böjt nélkül ez sose ment.

Amikor az Isten ilyenkor tükröt tartott elém, mert ő valahogy tud tükröt tartani. Embereknek valahogy sohasem sikerült megértetni velem, hogy milyen vagyok. Nyilván, mert fafejűbb és keményebb fejű vagyok a sokévi átlagnál. De nem bánom, csak Isten dolgaiban való hűségben legyek kitartó. Amikor végre beláttam és elismertem a bűnömet, vagy éppen többet is.

Szóval amikor Isten beláttatott velem valamit, akkor meg- és elszégyelltem magamat, és csak ő tudott alázatra bírni. Egy darabig őrízgetni szoktam ezt a tulajdonságot, mert nagyon sokszor tapasztaltam, hogy megőríz az üdvösségre, de igen hamar elvesztem. Borzasztóan nehéz visszaszerezni.

Hogy Isten milyen. Visszaadja. Nem tarol le. nem taglóz le. Nem teremt le, nem igáz le. Nem úgy közelít hozzám, hogy már megint milyen vagy? Az egész világnak ennyi kegyelem már elég lett volna De neked még mindig kell:

Így sose közelített hozzám az Isten.

Az, hogy ne legyünk vakok felmérhetetlen kincs. Aki evett már vakkal egy asztalnál, és végignézte, hogy milyen erőfeszítésbe kerül annak, egy közönséges ebéd az sejtheti.

Oda megyünk ahová akarunk. kinyitjuk a szemünket, és megtehetjük, hogy a szépre irányítjük. Elkerüljük a veszélyt.

Hát a lelki, szellemi emberünk is lehet vak, és látó.

Az lát, annak a látása jön meg, annak a szellemi látása élesedik, aki Istenre néz. Csak az alázat nyitja ki a szemünket, és tartja élesen a látásunkat az erre,és az örök életre való dolgokban.

Hát csodálatos az Isten. Felmérhetetlen a Ő szeretete irántunk.