Mit gondoltok erről?
Ismerősöm eddig szerette Bartost. Látszott rajta, hogy érzelmeket fűz hozzá, szóval ilyen "szeretem, de szánom is" félét. Eddig nézte, megállás nélkül.
Most mindjárt szeptember, és az utolsó hétben egyre inkább megváltozik a viselkedése. Szóval megutálta egyik napról a másikra, mint valami szellemileg sérült... de MINDENT. Tehát eddig csöndben volt, most Bartosról előszeretettel terjeszti azt a hülyeségét, hogy lerúgná a Taigetoszról, etc. és minden mással kapcsolatban am. Szóval amiket eddig szeretett, jó volt neki, most utálja és ő is teljesen megváltozott. Mintha okoskodóbb lenne és hidegvérűnek is akar tűnni.
És mindenhol csak a kis közösséget keresi, ahol megértik a lelkét. Ahol kevesen vannak, de azokkal jól érzi magát. Persze, minden ember, de ő csrutálisan! Nagyon durván... kicsit beteges. 1 villamoson meg azért nem mer beülni egyedül az emberek közé, mert izgatja, hogy mit gondolnak róla és 19/f az ember.
Ez mi?! Ennyire szorong, fél a szeptembertől, hogy így megváltozik a személyisége? Milyen személyiségzavara van? Nagyon sok ismerősét el fogja veszíteni ezek miatt, sosem tudott megtartani 1 kapcsolatot hosszabb ideig. Mindig volt valami baromság nála, ami kirángatta. A lelkével van valami baj, az egyértelműen látszik
Valószínüleg nem várja a szeptembert.
Nem szerethet bejárni, előre fél vmitől, ez okozhat nála feszültséget, szomorúságot, ilyenkor meg könnyen kifordul magából az ember, sok minden a visszájára tud fordulni, talán vádol is vmit, vkit pánikszerűen.
Az a szűk baráti köre mindenképp maradjon meg, és beszélgessen velük (akán négyszemközt is) arról ami bántja a lelkét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!