Aki ideggyenge, azon lehet segíteni?
Sokszor vagyok ideges, nagyon könnyen sírok, rengeteg hangulatváltozásom van, legtöbbször negatív irányba, belelovalom magam dolgokba és így egyre rosszabb kedvem lesz. Talán most jötte rá, hogy az ideggyengeséget örököltem a családomtól, bár szeretnék benne hinni, hogy nem, és ez csak átmeneti állapot az utóbbi időben ért lelki sérelmek miatt. Anyukám személyiségfejlesztő tanfolyamot javasol. Szerintetek? Hogyan segítsek magamon? Nem gyógyszerekre gondoltam mondjuk. Bár a problémám összetettebb, tudnék róla írni vagy 2 oldalt, de tömören ennyi.
19/L
Velem is ugyanez a szitu, nem is mondom hány éve küzdök magam ellen. Ezzel a problémámmal kineziológushoz fordultam, aki ajánlotta járjak autogén tréningre és pszichodrámára. Nekem egy nagy gondom van ezzel a tréningekkel, hogy iszonyat drágák, szóval én már emiatt feladtam, hogy ilyenekkel próbálkozzak. Pedig tudom nagy szükségem lenne rá, és valahol segítene. Úgy vagyok vele talán egyszer megoldódik a gondom anélkül, talán történik velem egy sorsfordító esemény, talán a sok tanulás révén valahova eljutok, és megváltozok ez által... Persze csak reménykedem hátha, de sosem érzem úgy, hogy komolyabb változás történne az életemben. Ne ess az én hibámban, mindenképpen tegyél magadért!
Szerintem nagyon rendes anyukád lehet, biztos megérthet téged, és igaza van, próbálj ki egy személyiségfejlesztő tréninget. Általában az első alkalom ingyenes, aztán eldöntetheted tényleg szükséged van rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!