Mi baja van a húgomnak? Vigyem pszchiológushoz?

Idézek a blogjából:

A tükör minden baj forrása. Képzelj el egy világot, ahol csak az emberek benső szépségét látod. Ugye mennyivel jobb lenne? Gyakorlatilag minden illúzió. A gondolatok tömkelege, mely nem hagy nyugodni éjszakánként. Melyek miatt oly sokszor sírtad álomba magad.

Önpusztítás. Ijesztő szónak hangzik, nemde? Pedig mégis mennyien csináljuk. Néhányan tudtukon kívül. Ám én tudatában voltam minden következménynek. De nem érdekelt.

Mikor a szemed előtt lebeg a kitűzött cél, és egy karnyújtásnyira van tőled az álomvilág, miért érdekelne bármi más? Aztán hirtelen engedve a múló kéjnek szertefoszlik minden és sosem éred el a kitűzött célt. Fáj. Nagyon fáj.

Elhatározod, hogy abbahagyod. Emlékképek kísértenek, de megfogadod soha többé nem csinálod ezt. Akármilyen borúsak vagy tündöklőek a reggelek az első gondolatod mindig ugyanaz lesz.

Belefáradsz, talán rövid időszakra befejezed. Aztán lelked mély bugyraiból újra felbukkan a régi izgalom. Elég csak egy tárgy. Ránézel, megérinted és érzések ezrei kerítenek hatalmukba.

Nincs megállás, ördögi kör ez. Lehetetlen legyőzni. És minden egyes falatnál újból és újból előjön a bűntudat, mégha nincs is meg az áhított cél.

Közben a külvilág halad tovább. Nem veszik észre a problémád, nem veszik észre a könnycseppet a szemedben. Ez nem az ő hibájuk. Hiszen te vagy az aki minden reggel felfesti fakó,elnyűtt arcára a műmosolyt. Ők nem látnak át ezen, és te emiatt vagy boldog. Legalábbis úgy érzed. Éned egyik része boldog, azonban legmélyebb valód lassan elsorvad a nyomás alatt.

Lassan csítuló háború önmagad ellen. Mindez háttérbe szorul, ám a baj csíráját nem folytottad el. Mint átkozozz gyomnövény vár a visszatérésre, és nem tudhatod mikor csap le rád újra.