Személyiségzavar?

Mostanában nagyon egyedül érzem magam, elég gyakran elgondolkodom hogy miért is élek. Ez valószínűleg azért van, mert nem mozdulok ki, mert nem merek. Félek az emberek társaságától, úgy érzem kibeszélnek hogy milyen vagyok, vagy nem tudom. Ez az érzés most jött elő nemrégiben, elmentem egy összejövetelre az ismerőseimmel. Nagyon jó volt a hangulat, jót beszélgettünk stb. Ezelőtt semmi ilyenben nem vettem részt, és azóta sem. Vágyom rá hogy barátaimmal legyek, de félek az ott lévő idegenektől, és a barátaimtól is hogy mit gondolnak rólam. Régebben, és most is, a szüleim mindig csak szidnak hogy milyen szerencsétlen vagyok, hogy nézek ki, köcsög rühesnek hívtak mikor több pattanás volt az arcomon... Én megkérdem őket miért mondják ezt, de a válasz a szokásos - "mert". Nem szoktam sehová menni osztálytársakkal, senkivel se, nem lógok, itthon vagyok, vannak háziállatok is, avagy munka is. Megcsinálom amit rám bíznak, aztán agyő, unatkozok, ilyenkor elgondolkodom azon hogy miért nem megyek sehová, aztán rájövök hogy azért, mert nem merek. Az iskolában régebben a nagyobbak csesztettek, szidtak ők is, te retardált, még egy mozgássérült se fut ilyen nyomorékul mint te stb. Állandóan a negatív megjegyzések. Most mikor beszélek valakivel, előre elgondolkodom hogy ha most ezt mondom neki, mit gondolhat rólam. Ezért inkább meg se szólalok, nem beszélek emberekkel, mert félek ha valamit rosszul mondok, kinevetnek vagy nem tudom. Már a boltokba is félek bemenni, ha nem találok valamit inkább elmegyek, nem merem megkérdezni az eladót sem. Az iskolában feleléskor pedig dadogok, remeg a kezem, minden bajom van, elcsuklik a hangom. Pár osztálytársammal szoktam szünetbe összegyűlni a terem egyik végében, beszélgetünk - avagy beszélgetnek, én csak hallgatom őket, nem merek megszólalni.

Megfordult már hogy pszichológushoz kéne mennem, de nem merek, mit gondolnának a szüleim, ilyen retardált hülye fiúk van, aki még gyogyós is...