Öngyilkosság, hogy lehet legyőzni a test élni akarását?

Tényleg nevetséges és szánalmas, hogy erről nem lehet indulatok és cs*sztetés nélkül beszélni. Egy zárt (és állítólag nagyon értelmes emberekből álló) levlistán dobtam be az alábbiakat, és olyan oltást kaptam, hogy egy óvoda és egy szocializmus beli katonai laktanya keverékében éreztem magam.

"Az öngyilkosság nem csak menekülés lehet, hanem ésszerű, logikus döntés is. Mondjuk annak belátása, hogy egy személyiség társadalom-kompatibilissé tétele eleve kilátástalan, azaz olyan mértékig kell lerombolni, és újat építeni a helyébe, hogy az már nagy jóindulattal sem tekinthető az eredeti egy módosított változatának.

(Oké, befejezett öngyilkosság esetén mellékhatásként tényleg megjelenik a problémák eltűnése is, de nem az a cél és nem annak elérése az ok.)

Nem tudom, és ebben a kontextusban nem is érdekel, hogy más miért jut vagy nem jut el az öngyilkosságig (vagy a gondolatáig), és hogy az eljutás mit jelent. Nálam az van, amit fentebb leírtam."

Sokat filóztam már ezen én is. Bevallom, sosem akartam öngyilkos lenni, de magán az öngyilkosságon, hogy hogy jut el valaki oda és hogyan tudja kijátszani a test élniakarását, ez foglalkoztat.

Aki tényleg öngyilkos akar lenni, az biztosra megy és olyat tesz, ami megfordíthatatlan.

Hiszen egy elbalfszkodott "akarom is meg nem is" öngyilkosság inkább csak segélykiáltás és szerencse, ha károsodás nélkül ki tud jönni belőle. (gyomormosás, újraélesztés stb stb)

A leoltogató nagyokosokkal szemben azonban, ha öngyilkosságról vagy annak szándékáról hallok, nekem nem egyből az jut eszembe, hogy milyen szánalmas kis pötsch, meg jellemgyenge nyafka és hol alázzam porig (akár csak az emlékét is), hanem az, hogy MILYEN SZAR LEHETETT NEKI, HOGY MÉG EZT IS BEVÁLLALTA. Hiszen nem kis lelki erő kell ehhez, valljuk be.

Filozófikus szemszögből az öngyilkosság lehet segélykiáltás, elkeseredés, önsajnálat is akár, de lehet egy szembefordulás, egy a lázadás sajátos formája, miszerint a nagyokosok ugye egyetértően bólogatnak "az élet nem sétagalopp", "nehéz az élet" és hasonló hülye közhelyeikkel, hát lehet olyan, aki azt mondja, hogyha annyira nehéz az élet (amit még helyeselni is kell) akkor köszöni, nem kér belőle.