Van itt olyan aki túl lépett saját "félelmén"?

Persze! Én is egy gátlásos srác voltam, mivel szerető, de zárkózott család voltunk. Dagi is voltam és félénk. Erre rálapátolt az is, hogy egy csomó "vagány" osztálytársam kipécézett és rámszállt. Nekem a középiskola hozta az áttörést, ahol tiszta lappal indulva én is jobban megtaláltam a helyem. A női kapcsolatok terén is tele voltam kishitűséggel, ami ellen direkt tettem: testszőrzet eltávoltítás, amikor elkezdtem kopaszodni, inkább tart fejet csináltam, új ruhatár, sporttal lefogyás és tulajdonképpen egy új ember lettem. Aki a mai énemet ismeri nem is sejti, hogy kiskoromban milyen voltam. Ma már 39 vagyok, lényegesen nagyobb önértékeléssel, mint régen.

2000-ben volt egy film, A kölyök címmel, Bruce Willis a főszereplője. Nézd meg, olyan, mintha rólam szólna :)

Nálam a kudarctól való félelem annyira erős volt, hogy amikor nem a legközvetlenebb ismerőseimmel kellett érintkeznem, szinte nem volt olyan szituáció ami ne okozott volna nehézséget. Pl. még egy buszbérletet is alig tudtam megvenni. Azóta már sok mindenben javultam de még közel sem vagyok olyan szinten mint szeretném és sok mindenből kimaradtam a félelmeim miatt. Mostanában próbálom aktívabban olyan szituációkba hozni magam amik nehézséget okoznak, és érzem is a javulást, de például azt még mindig nem igazán tudom elképzelni, hogy közeledni tudnék egy lány felé.

26f