Az lehet hogy valaki (én) minden embernek unszimpatikus legyen első látásra? Sajnos nemtudok már mitkezdeni a helyzettel! Többi lent

Nem tudom, mi lehet ez...hasonló cipőben járok, bár nem ennyire durván, de észrevettem, hogy néha mintha nem mernének hozzám szólni, a buszon gyakran inkább állnak, de nem ülnek mellém...pedig rajtam sincs semmi különös, átlagosan csinos nő vagyok, és még senki fejét nem haraptam le :)))

Én azért igyekszem humorosan felfogni, ha hozzám szólnak mosolyogva válaszolok, legalább én ne legyek bunkó, ha már mások azok :)

Igazság szerint csak azért írok, hogy lássam, ha valami okos válasz érkezik (tudom, feliratkozhatnék csak követésre), meg egy kicsit azért, hogy "hahó, nem vagy egyedül a klubban".

25 éves nő vagyok, már középiskolás koromban feltűnt, hogy egyszerűen nem tudok bekapcsolódni semmilyen társalgásba, mert tökéletesen levegőnek néznek, még olyan emberek is, akikről kifejezetten tudom, hogy semmi bajuk nincs velem, nem utálnak és nem tartanak gáznak sem.

Mondjuk áll a társaság körben, beszélgetnek, én valahogy akár hogy helyezkedek, a körnek én mindig a "sarka" vagyok, a mellettem lévő kettő fokozatosan összezár és hátraszorít. Akkor átállok máshová, megint ugyanez. Megpróbálok hozzászólni a témához, nem az, hogy nem hagynak szóhoz jutni, egyszerűen nem hallják, akár milyen hangos vagyok; velem egyszerre vagy a szavamba vágva valaki más is megszólal, és senkinek nem tűnik fel, hogy én is beszélni próbáltam épp. Ez konkrétan nem egyszer-egyszer, hanem állandóan küzdenem kell, hogy ne ez legyen, ha mégis mindenáron mondani akarok valamit, az általában csak negyedjére-ötödjére sikerül.

Vagy buliban körben táncol a banda felállásnál dettó, esélyem sincs a körben maradni.

De az is érdekes, hogy még soha egyetlen jehovista, kéregető stb. nem szólított le sehol az utcán.

Egyetlen szerencsém, hogy nő vagyok, állítólag nem is rossz, úgyhogy ha férfitúlsúly van a társaságban, akkor időnként kicsit jobb a helyzet, de ott is inkább az van, hogy akkor az illető lelkes érdeklődő "leszakad" velem a többiekről.

Ja, asztaltársaságnál már régóta középre próbálok ülni, akkor van esélyem, hogy ne csak mindenkinek a tarkóját lássam, de még így is van, hogy pont nálam esik szét két társalgásra az egész, és én mindkettőhöz csak úgy "látnék ki", ha látványosan benyújtózkodnék az asztal közepére.

Én is felvetettem, hogy talán valami gáz van bennem, a viselkedésemben, csak senki sem mondta még, úgyhogy megkérdeztem pár embert, akiről tudom, hogy megmondanák+, azt mondták, ááá semmi, biztos csak beképzelem az egészet. Az egyik azért felajánlotta, hogy majd egyszer megpróbálja megfigyelni, meg is tette. Aszta, mondta utána, tényleg, ő is csinálja, fogalmam sincs, hogy miért!!!

Hát nekem is volt ilyen, aztán elmúlt. Egy dolog fontos: ne másoktól várd, hogy körbeugráljanak, barátkozzanak stb. próbálj meg TE kezdeményezni. Meg azt írtad, hogy nincs rajtad semmi különös...talán épp ez a baj, ki szeret unalmasnak tűnő emberekkel lenni?

'az első naptól kezdve hozzám sem szólnak'

Te vagy/voltál az új, neked kell alkalmazkodni hozzájuk ill. barátkozni, ha zavar, hogy ők nem nyitnak feléd.

Valahogy hívd fel magadra a figyelmet, ne legyél unalmas, unott, szürke és ....de azért ne akarj csodát pillanatok alatt.

hát kedves kérdező nem tudhatod hogy az a másik ember miért nem szólít meg Téged, szól hozzád, vagy miért nem ül le melléd.

Nekem is megvan a saját kis gondom, mint mindenkinek. Lásd: utaztam ma a vonaton, fülkés volt, beültem egy nekem szimpatikus lányhoz, aki egyedül ült. Tetszett, mégsem szóltam hozzá, mondhatjuk úgy is nem mertem leszólítani. Helyette még csak rá sem néztem szinte.

Előzmény: teljesen elzárkóztam az emberektől, elszoktam a szociális élettől, nincsennek megélt vidám pillanataim, ..szal nem mertem leszólítani mert azt gondoltam nem tudnánk egy jót beszélgetni. Csak mindezt azért irtam le hogy lásd, mindenkinek megvan a kis gondja, és nem feltétlen azért nem szólnak hozzád, ülnek le melléd, mert veled van bajuk. Ugye így mennyire máshogy fest a dolog?

hát kedves kérdező nem tudhatod hogy az a másik ember miért nem szólít meg Téged, szól hozzád, vagy miért nem ül le melléd.

Nekem is megvan a saját kis gondom, mint mindenkinek. Lásd: utaztam ma a vonaton, fülkés volt, beültem egy nekem szimpatikus lányhoz, aki egyedül ült. Tetszett, mégsem szóltam hozzá, mondhatjuk úgy is nem mertem leszólítani. Helyette még csak rá sem néztem szinte. Vagy fél órát utaztunk és csak ketten voltunk végig.

Előzmény: teljesen elzárkóztam az emberektől, elszoktam a szociális élettől, nincsennek megélt vidám pillanataim, ..szal nem mertem leszólítani mert azt gondoltam nem tudnánk egy jót beszélgetni. Csak mindezt azért irtam le hogy lásd, mindenkinek megvan a kis gondja, és nem feltétlen azért nem szólnak hozzád, ülnek le melléd, mert veled van bajuk. Ugye így mennyire máshogy fest a dolog?