Van öngyilkosság elleni érvetek?

Ugyanilyen most az életem, volt is már párszor, egy jelentéktelen szarnak érzem magam. Nem ért meg senki, a legtöbb barátom nem is ismer. Nem csinálok semmit, kb. nem is élek. na és? Talán megértenélek (talán nem), ha szenvednél, ha trauma ért volna, ha lenne valami különleges ebben az egészben... így viszont csak egy komolytalan gondolkodású fiatal srácot látok, akinek minden esélye meglenne egy normális életre. Mondom ezt 15 éves lányként.

Nem akarlak győzködni mert leszarnád, de ez semmi. ez lófasz. emiatt véget vetni a saját életednek szánalmas. beszélgethetünk ha szeretnéd, de gondolom nem szeretnéd.

Nem tudok neked mit írni... ez nagyon szar dolog, sokakkal megtörténik, sokan a padlóra kerülnek. De egy ember nem attól ember hogy soha nem esik pofára, hanem attól, hogy egy idő után fel tud állni. Ki mondta hogy könnyű? Az élet nem a gyáva férgeknek való. Sajnállak, és normális esetben nem beszélnék így veled, de semmi értelme ilyenkor babusgatni valakit..

Értelmes és normális vagy. tudod hány ilyen ember van a világon? hát k*rva kevés! Ha most magára hagyod azt a néhány valamire való embert aki téged értékelne, azzal nem csak magadnak ártasz. Állj fel és küzdj, vagy halj meg gyenge senkiként.

Mi szól ellene:

- az életben kurv@ sok jó dolog van, lágy szellő a tavasz réten

- az emberek le vannak sz@rva, nem miattuk kell élni

- az élet sz@r játék, de jó a grafikája

- tedd, vagy ne tedd, nincs miért (Do or do not, there is no why- Yoda után szabadon)

- nem kell, hogy olyan legyél, mint a massza

- nincs Isten, nincs túlvilág, nincs reinkarnáció tehát most vagy soha

Szia!

Én Blaise Pascal-tól a Nagyszerű Természettudóstól szeretnék neked idézni:

“Ha látom az ember vakságát és nyomorúságát, és elnézem ezt az egész néma világmindenséget s a mindenség e zugában magára hagyott, sötétben tévelygő embert, akinek sejtelme sincsen róla, ki tette ide, miért van itt, mivé lesz halálában, és képtelen bármit is tudni, olyan rémület vesz rajtam erőt, mint akit álmában félelmetes, puszta szigetre tettek ki, s aztán, mikor felébred, fogalma sincsen róla, hol van, de nincs módja többé onnan elmenekülnie. És mindezt látva elcsodálkozom, hogyan lehetséges, hogy mégsem esik kétségbe e nyomorúságos helyzete miatt. Mellettem másokat, hozzám hasonlókat látok: megkérdem tőlük, vajon ők többet tudnak-e nálam, de azt felelik, hogy nem; és lám, mégis e tévelygő szerencsétleneknek elég volt megpillantaniuk maguk körül egy-két szemgyönyörködtető dolgot, s máris szívvel-lélekkel átadták magukat nekik. Én azonban nem tudtam rabjukká válni, hanem arra gondoltam, mennyivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy nemcsak az van, amit látok, és kutatni kezdtem, vajon Isten nem hagyott-e magáról valami jelet a világban.”

(Blaise Pascal: Gondolatok, 693. sz. töredék)

És még annyit hozzátennék, hogy egyébként én is voltam így mint te, de valahogy nekem a gondolkodásom hasonló ösvényre terelődött mint Pascalnak. Azóta pedig tudom hogy mi az életem értelme, mit kell tennem, és mi vár rám a jövőben.

Én a magam részéről ennyit tudok egyelőre mondani. Minden jót kívánok neked az életben, kívánom hogy te is rájöjj arra, amire annak idején én, hogy az öngyilkosság nem megoldás.

Sok sikert!

Tisztelettel: L