Össze vagyok zavarodva. Mi segít? Erős vagyok egyáltalán?

Erősnek érzem magam, mert 16 évesen képes vagyok fent maradni majdhogynem önerőből (állami gondozott vagyok, de szökésben, és nem vesztem el, pedig nem sokon múlt), de közben ez is csak egy illúzió, mert a családom és a barátaim nélkül sehol sem lennék. Sőt, sehol sem LESZEK, mert a család külföldre költözik nekem pedig maradnom kell... Öntelt vagyok, beképzelt, mert nem is vagyok erős, ha nem lenne védőfalam, elfújna a szél, metaforikusan.

Annyi rohadt élményem van, amivel nem tudok mit kezdeni. Nem tudom feldolgozni, hárítok, inkább igyekszem nem gondolni rá. De ez nem megoldás, mert így minden csak illúzió, ha jól vagyok. Kiskoromban nagybátyám molesztált, tavaly megerőszakoltak, alkalmilag voltam prosti is mert már minden mindegy volt, narkóztam (utóbbi kettő már elmúlt, ebből végleg kiléptem), pszichózisom volt, anyámnak egyáltalán nem kellek. Ez nem önsajnáltatás, csak leírtam a száraz tényeket. MÁR nem sajnálom magam, régen nagyon sajnáltam, de beláttam, hogy semmi értelme. Csak bőven gyereknek kellene még lennem... Már válaszokat sem keresek, mert úgysincs, és alapvetően szerencsés vagyok, mert egyáltalán élek... De akkor sem tudok magammal mit kezdeni, már azt sem tudom, ki vagyok én igazából. Tudom az adatokat amik a személyimen vannak és megismerem magam a tükörben, de hogy igazából ki vagyok, azt nem tudom...

Sokszor voltam pszichológusnál, de akkor nem akartam "gyógyulni", így nem is segített. Most akarok. Ha elmennék, tudna mit kezdeni velem?

Szeretnék egyszer "normálisan" élni, családot, gyerekeket, de esélyem sincs, amíg önmagammal nem vagyok rendben. Félek, hogy olyan leszek, mint az én anyám...

Pszichológus tud segíteni?