Pszichiátria-függőség, van ilyen?

Szia !

Véleményem szerint indokolt lenne újra felkeresni a területileg illetékes lelki gondozót.Hidd el fognak segíteni!

Kitartás!

Elgondolkodtató ez a kérdés.Jómagam is megfordultam már a pszichiátrián pár napig.Mivel nekem mentális betegségem nincs, csak lelki gondjaim voltak,amikor bent voltam, valahogy nem találtam a helyem a többi páciens között.A zömük mentális gondokkal küzdött, és úgy éreztem, hogy én nem tartozok közéjük.Egy "külön kis társadalmat" alkottak odabent, aminek én nem voltam a része.Ráadásul az orvosok és az ápolók vajmi keveset foglalkoztak bárkivel is...

De volt mégis valami,ami miatt jól éreztem ott magam...A mai napig eltöprengek néha azon,hogy mi lehetett az,de nem tudom megmondani...Talán adott egyfajta biztonságérzetet maga a hely, az éjszakai felügyelet (többször is benéztek az ápolók éjjel a kórtermekbe),és még azért a 2-3 óra "gondoskodásért" is hálás voltam,amit a kórházi pszichológustól kaptam mialatt különböző teszteket végeztetett velem, vagy én nem is tudom...

Amíg bent voltam, állandóan ott volt bennem az érzés, hogy ki akarok jutni innen. De amikor közölték: holnap hazamehetek, megrémültem, és maradni akartam...

Viszont nem feltétlenül hiszem, hogy ez "pszichiátria-függőség" lett volna. Én inkább azért vágytam vissza, mert féltem visszatérni az életbe, ugyanazok közé a körülmények közé, amik odajuttattak...És ez a félelem annyira erős volt, hogy még azt az érzést is feledtette, hogy én nem vagyok "pszichiátriára való" ember, és inkább elviseltem volna a bent létet, tudva,hogy nyugalom és gondoskodás vesz körül, minthogy hazamenjek vissza a stresszbe, a bizonytalanságba.

Viszont utólag elgondolkodtatott ez az egész.Láttam odabent betegeket, akik hónapok óta ott voltak és állandóan visszajártak (idős,magányos emberek,akik depressziósok voltak, mert egyedül maradtak, és csak társaságra vágytak),és elgondolkodtam azon,hogy vajon hová is vezethet ez az egész.A problémájuk ezzel ugyanis nem oldódott meg.Csak átmenetileg, pár hétig vagy hónapig...Akkor persze jó az a pár nap, hét vagy hónap, de mi lesz utána? Sokszor olvasom itt is, hogy az emberek be akarnak feküdni a pszichiátriára.Azt hiszem, túl sokat várnak tőle...

Szerintem ehelyett inkább azért kéne erőfeszítéseket tenniük, hogy végleges megoldást találjanak a problémáikra, fel kellene keresniük egy jó pszichológust,aki segítséget nyújthat ebben, és eljárni pszichoterápiára.Na és persze AKARNI a lelki gyógyulást.Akarat nélkül nem megy.A pszichiátriai bennfekvésnek csak átmeneti segítséget kellene jelentenie, a megoldás mindig a probléma forrásánál keresendő.Én beláttam, és ezen dolgozok jelenleg is,pszichológushoz járok.És jó ideje eszembe sem jutott a pszichiátria...

(A többi válaszolónak:köszönöm az ajánlást, nagyon szeretem Paulo Coelho idézeteit,de nem ismertem eddig azt a könyvét, viszont meg fogom venni!)

Az előző (21:25) vagyok: olvasom a Veronika meg akar halni-t, és azt hiszem rátaláltam az első idézetre, ami nagyon hatásosan kifejezi azt, amit leírtam azzal kapcsolatban, hogy miért vágyhatnak vissza az emberek:

"Elbúcsúzni. Mindig ez a legnehezebb. Az ember könnyen rászokik, hogy a bolondokházában az őrülteknek mindent szabad. Nem kell többé felelősséget vállalnia a tetteiért, nem kell harcolnia a mindennapi betevő falatért, és nem kell az állandóan ismétlődő, unalmas hétköznapokkal törődnie: ha úgy tartja a kedve, órákig elnézhet egy képet, vagy egész nap rajzolgathat értelmetlen ákombákomokat. Mindent elnéznek neki, elvégre elmebeteg. Amint azt saját magán is tapasztalhatta, a betegek többségének már attól is jelentősen javul az állapota, hogy elmegyógyintézetben van: itt ugyanis nem kell titkolnia a tüneteit, a családias légkör segít abban, hogy ki-ki elfogadja magát a neurózisaival és a pszichózisaival együtt."