Akinél egyszer skizofréniát diagnosztizált a pszichiáter annak élete végéig szednie kell az antipszichotikumokat?

Egy nárcisztikus abúzus áldozata olyan tüneteket mutathat, amelyek alapján nagyon könnyen skizofrénnek nyilvánítják a csapdahelyzetben vergődőt. Teletömik gyógyszerekkel, amelyek csak a tüneteket tompítják, de az eredeti okot nem szünteti meg. Pedig a beteget egy max. egy éves pszichoterápiával ki lehetne szabadítani a helyzetből. De ezt nem teszik, mert nem gyógyítani, hanem csak kezelni akarnak. Mert meggyógyítani csak egyszer kell, kezelni pedig egy életen át lehet, méghozzá drága gyógyszerekkel. Mert a pszichiáterek túlnyomó többsége a gyógyszerlobbi zsoldosa, ebből él, méghozzá nem is rosszul. Közöttük is sok a kezelésre szoruló kóros lelkialkatú szadista, pszichopata ragadozó, akik élvezik a nekik kiszolgáltatott páciensek vergődését, ahogy Istent játszva belenyúlnak más emberek életébe. A gyógyszerek hibernálhatnak egy élethelyzetet, így annak lelki feldolgozása nem történik meg, akár évtizedekig sem. Gyógyszerfüggővé teszik a pácienseiket, mert utána a gyógyszerek elvonásakor a tünetek még erősebbé válnak. Ez egy ördögi kör. A mellékhatásokkal nem törődve emberek ezreinek életét, testi-lelki egészségét teszik tönkre visszafordíthatatlanul a gyógyítás ürügyén.

"A fantasztikus hatásúnak beharangozott antipszichotikumokról súlyos mellékhatások derültek ki, s ezek a szerek tartós szedése nem meggyógyítja, hanem krónikussá teszi a pszichózisokat. A WHO az 1970-es években lefolytatott vizsgálatai azt a megdöbbentő eredményt hozták ki, hogy a harmadik világban, ahol kevés gyógyszert használnak, két-háromszor jobban gyógyulnak a pszichotikusok, mint a fejlett országokban, ahol gyakran élethossziglan gyógyszerezik a betegeket. De ami leginkább megmutatja, hogy a pszichiátria nem tudományos, hanem ideológiai és üzleti alapon működik, az az a tény, hogy immáron sokadszor mutatták ki a gyógyszeripar által lefolytatott vizsgálatok metaanalízisével, hogy az antidepresszánsok depresszióban hatástalanok, a pszichiátria azonban erről makacsul nem hajlandó tudomást venni."

"A pszichiátria története egészen napjainkig két összefonódó szálon fut: a mindenkori hatalom megbízása alapján egyfelől feladata a "zavartkeltőnek" minősített egyének begyűjtése, másfelől jogot formál az így begyűjtött emberek minden áron való - akár erőszakkal kivitelezett - gyógyítására."

"A pszichiátria történetében folyamatosan megfigyelhető a pszichiátria azon törekvése, hogy tudománnyá váljon, s létének szükségességét ne a hatalomtól kapott jogosítványból, hanem gyógyító funkciójából eredeztesse. A mentális zavarok definiálhatatlansága, biológiai mutatókkal való igazolhatatlansága miatt azonban a tudománnyá válás már ott elakad, hogy a pszichiátria nem tudja egzaktul definiálni tárgyát. Amíg objektív vizsgálatokkal nem lehet megállapítani egy mentális zavar fennállását vagy hiányát, addig a pszichiátria a ptolemaioszi világkép pszeudotudományos szintjén áll. "Gyógyítási teljesítménye" ugyancsak kevés alapot ad a "tudomány" címre pályázáshoz."

"A pszichiátria mindenkori problémája az, hogy lisztbemártott mancsú farkasként próbálja gyógyítónak beállítani magát, ám minden korban elsősorban a hatalomnak és nem betegeinek volt elköteleződve. Ez rányomja bélyegét a jelen korszakra is, hisz továbbra sem a beteg érdeke és a gyógyítás sikeressége szabják meg a terápiaválasztást, hanem az új hatalom, a gyógyszeripar diktálja az egyedül lehetséges módszert, a biokémiai kezelést.

Egy új társadalmi szerződésre van szükség, amelyben a pszichiátria önként lemond börtönőri funkciójáról, s az alkalmazott gyógyító eszközeit többé nem profitérdekek, hanem a tudományosan igazolt hatékonyság határozza meg."