Másnk is van ilyen félelme, hogy valami- elkapja a lábát sötétben?

Nem tudom ez mennyire segít de elmondom nálam mi van. 5-6 éves koromban betörtek hozzánk éjszaka, nem történt semmi extra, bemásztak az ablakon, mi az egészet átaludtuk. Csak reggel láttam a rendőröket ahogy jegyzetelnek és ujjlenyomatokat vesznek. De bennem abban a szent pillanatban tudatosult hogy tulajdonképpen BÁRKI simán bejuthat a házba és akármikor lehet valaki idebent. Azóta borzalmasan félek attól hogy van itt valaki, mielőtt elalszok órákat bámulok a sötétbe, hogy biztos legyek benne hogy nincs ott senki, ha kimegyek akkor is az ajtó mögé állok és a folyosó villanyát kapcsolom fel, hogy ha van itt valaki nehogy észrevegyen. Ha egyedül vagyok és sötét van egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből hogy lehet itt még valaki. Minden pillanatban a környezetemet pásztázom idegenek után kutatva...

Nekem gyerekkoromban rengeteg hasonló félelmem volt, és hamar rájöttem a kiváltó okára is, történetesen, hogy engem nagyon sokat ijesztgettek nagyobb gyerekek -ők játékból, csak mert én voltam a fiatalabb- de sokszor felnőttek is meggondolatlanul, sokszor nevelési céllal. Az én időmben még "divatban" volt a zsákos ember, aki elviszi a rossz gyerekeket és még számtalan hasonló hülyeség. Csakhogy minél fejlettebb fantáziája van egy gyereknek, annál mélyebben bevésődnek ezek a lelkébe. Nálam még felnőtt koromban is megmaradt ilyen félelmek formájában. A fordulatot a gyermekem megszületése hozta, az anyai ösztön, hogy most már nekem kell őrá vigyáznom és megvédenem olyasmitől is amitől magam is félek, vagy tudván tudva én is gyenge, védtelen vagyok az adott dologgal szemben. Számomra is meglepő módon szinte egyik pillanatról a másikra változtam meg. Például azóta nem félek a kutyáktól, a sötétben, stb.