Hogyan tovább? Tényleg meg kéne tennem?

Sziasztok!Tinédzser lány vagyok -talán már nem is annyira tini- és nagyon elveszettnek érzem magam.Tudom,hogy most majd jöttök a dumával hogy jajj,egy kis tini p*csa mit tudhat ezekről a dolgokról.Az előítéletek ellenére viszont szeretném ha elolvasnátok a következő sorokat.Úgy érzem nagyon nincs rendben az életem.Rengeteg mindent elvesztettem,ami fontos számomra és nem tudom hogyan tovább.Mindig is érzékenyebb lány voltam ami miatt a sebeim sem gyógyulnak be egykönnyen és vannak gondolatok és érzések amiktől nem bírok szabadulni.Előszöris volt egyszer egy fiú,akit nagyon szerettem.Azt hittem ő is annyira szeret,mint én őt.Nem így lett.Jártunk nem is kevés ideig,ami miatt úgy tűnt tényleg komoly a kapcsolatunk.Aztán elkezdett nekem hazudozni,többször is ripityára törte a szívem,megalázott,játszott velem és aztán lelépett egy másik csajjal.Nagyon sok dolgot tettem érte és ő mégis ezt tette velem.Nem bírom felfogni hogy bánhatott így velem.Azonban még mindig érzek iránta vmit,a rossz dolgok ellenére is.Talán azért van ez mert még sosem szerettem senkit ennyire és mert később mutatta csak meg az igazi arcát,addig eljátszotta nekem,hogy ő mennyire szeret.Szívszorító a gondolat is,hogy ő annak ellenére,hogy milyen szemét,ő boldog én pedig nem.Úgy tűnik nincs igazság.

A kinézetem sem valami csodás.Mindigis tisztában voltam vele,hogy akármit kezdek is magammal ugyanolyan pocsék maradok de amikor ezt az expasim is mondta nekem,összetörtem.Nem tehetek róla,hogy ilyennek születtem és gyakran ha csak belenézek a tükörbe,elsírom magam.A genetika eléggé kicseszett velem.Nem bírom magam elfogadni és nem is fogom,hiszen én csak egy kis rusnyaság vagyok a sok gyönyörű virágszál mellett.Az még rosszabb,hogy úgy érzem egy igazi barátom sincsen.Rossz körben vagyok,senkivel sem passzolok igazán össze.Rengeteg olyan ember volt,akiben megbíztam mint egy barátban és mégis kihasznált,majd hátba támadt.A problémáim meg a családomat sem nagyon érdekli. "Majd kinövi!",mondogatják.Pedig nekem is vannak érzéseim,szeretnék sok barátot,szerelmet és eljárni szórakozni mint a többi velem egykorú,azonban erre jelen pillanatban nincs lehetőségem.Úgy gondolom nem érdemeltem ki semmivel hogy így bánjanak velem,mégis megteszik.Senki sem lát bennem értéket és ezért már én is elhiszem hogy igazuk van,de lehet hogy tényleg igazuk van.Úgy érzem nincs kiút és jobb lenne,ha meghalnék.........de van bennem egy érzés,ami nem engedi.Nem tudom,hogy ez csak az ösztönös élethez való ragaszkodás vagy csak a reményszikra ami mindig ott lebeg az ember szeme előtt.Nem akarom hogy csak ez tartson életben és hogy csak az álmaimban legyek boldog.A való életben szeretnék boldog lenni.A baj csak az,hogy nem tudom hol kezdjem,hiszen nincs jelenleg semmi támaszom vagy vmi,ami elindíthatna.

Nem is szeretnék még igazán meghalni,de olyan sok akadály vesz körül,hogy így boldogtalan vagyok és még az életkedvem is elmegy,ha a múltamra,a külsőmre és az akadályokra gondolok.Boldogtalanul pedig nem akarok élni.

Teljesen tanácstalan vagyok.

Kérlek adjatok -normális- tanácsot ami segíthet!