A hiperszenzitív emberek a fájdalmat is nagyobbnak érzik, mint mások, vagy csak érzelmileg érzékenyebbek?

Én is ilyen vagyok, szerintem igen lehet olyan dolog amiben a fájdalmat sokkal nagyobbnak érzezzük mert számukra többet jelent adott dolog, esetleg jobban kötődünk és ragaszkodunk hozzá mint mások(nálam ez a helyzet)

Tágabb azoknak a dolgoknak a köre ami fájdalmat okoz nekünk, vagyis akként éljük meg, mivel érzékenyebbek vagyunk egyes dolgokra mint az átlag ezért több dolgot találunk számukra fájdalmasnak olyanokat is amit más ember lehet egyáltalán nem. Szerintem egyébként nekünk pont hogy nagyobb a fájdalomtűrő képességünk mert sokat szenvedünk és megkeményedünk valamilyen szinten érzelmileg. Tudatalatt ez egy védekező mechanizmus lehet. Legalábbis én magamon igy látom.

igaz!

én is lelkileg nagyon sebezhető vagyok,fizikailag viszon alig!

Na, akkor itt vagyok én, a másik eset. Én nem csak lelkileg, de fizikailag is az átlagosnál kisebb tűrőképességű vagyok. A fogorvostól úgy félek, hogy azt nem lehet leírni, már volt, hogy kinevettek. De fogalmuk sincs, hogy én egész életemben min megyek át.

Amúgy én jó oldalát csak annyiban látom, hogy legalább jobb képzőművész leszek, ez kell hozzá, így vagyunk képesek jobban, élesebben érzékelni a világot.

De a másik oldala, hogy én nem is tudom, hogy hányszor jobban felfújom az érzelmi dolgokat. A fizikai fájdalomtól való félelem sem jó, de az elviselhető. A lelki fájdalmak, na amiatt már nem egyszer gondolkodtam öngyilkosságon. Igazából senki se ért meg engem, fogalmuk sincs, min megyek át. Legalábbis így érzem. Párkapcsolatot meg valószínűleg sose fogok tudni kialakítani, tehát magányos leszek egész életemre, mert jött egy fiú, akibe beleszerettem, és jót szórakozott velem másfélévig, teljesen tönkrementem pszichésen, épp fizikálisan nem, mert annál erősebb a szervezetem. Az idegrendszerem sose lesz az igazi, a lelkemet kiírtottam, amennyire lehetett, a pszichémmel pedig igyekszem vigyázni, a racionális énemet használom már. Igyekszem teljesen érzelementesen élni, ahogyan a szerelem előtt is tettem. De a szerelem egy életre tönkretett, azelőtt is elég sérült ember voltam. Most még nagyobbat rúgtak belém... Folyton felrúgnak az emberek, mert nem ha szeretek valakit, megbízom benne, naiv leszek, és hagyom, hogy akkorát rúgjon belém, hogy soha többé igazán fel se tudok állni.

Na, ez a tömör valóság... A tömör valósága a túlérzékenységnek. Magányt jelent, magára hagyottságot, bizalmatlanságot, és mérhetetlen fájdalmat.

Oké, én nem szagolok erősebben:D, és nem látok erősebben színeket. Szóval az érzékeim átlagosan, a lelki életemmel vannak gondok, mert nincs, mert nem egy túl normális a személyiségem, és elzárva volt a legjobb, csak a szerelem előhozta a valódi személyiségemet, és meg kellett vele küzdeni, meg a fizikai fájdalomtól való félelem.

Ez az igazság. És röviden.. Ezek a felnőttkori fájdalmak. Amik szinte erősebbek a gyerekkoriaknál, pedig sose hittem volna, hogy szörnyűbb dolog jöhet, akkor betegesen félénk voltam. És jöhet szörnyűbb fájdalom. Mindig van szörnyűbb...

Persze próbálni kell élvezni az életet attól :). De nem egyszerű.

Utolsó választ mintha csak én írtam volna! Sajnálom! :(

De nem kell nem szabad elkeseredni hiszek abban hogy minden rosszban van valami jó is, a változást a javunkra lehet forditani. Ha egy ajtó becsukódik, kinyílik egy új. A szerelem okozott bennem legnagyobb kárt úgy érzem, nem is tudok többé senkit ennyire közel engedni magamhoz és ennyire megszeretni de az élet megy tovább, túl kell lépni ezeken a dolgokon.