Kémiai kasztrálást lehet Magyarországon kérelmezni? Ha igen milyen papirok kellenek hozzá?
Nem tudom jó Fórumon vagyok e, de lenne egy kérdésem amit fel szeretnék itt tenni.
A tizenöt éves fiú gyermekemről lenne szó.
Egyedülálló anyaként nevelem, és mostanában sejtettem, hogy valami nagyon nincs rendben vele.
Sokat bántották, és bántják is az iskolában. Ezidáig nem tudtam miért. Viszont a közelmúltban kiderült, vagyis elmondta nekem a titkot, miszerint homoszexuális hajlamai vannak, és ezt elterjesztették róla az osztályában. Először nem akartam neki elhinni, mert a mi családunkban nem fordult elő még ilyen eset, én pedig teljesen egészséges vagyok, viszont sajnos igaznak bizonyult amit mondott.
Hosszas beszélgetés után végül arra jutottunk, amivel ő is egyet ért, hogy a kémiai kasztráció lenne számára a legjobb. Megszabadulhatna ettől a tehertől azáltal, hogy csökkennének ezek a szexuális vágyai. Olvastam, hogy más országokban kezelnek ilyen módszerrel embereket, és ezért jutott ez az ötlet az eszembe. Viszont sajnos nem tudom, hogy hogyan kezdjünk neki, milyen papirok kellenek hozzá, vagy egyáltalán végeznek e ilyen kezelést Magyarországon. Ha a válasz erre a kérdésre nem, de a környező országokban lehetséges, akkor a fiam érdekében akár még külföldre is kimennék pár hétre. Kérem a hozzáértő kollágákat, hogy segítsenek nekünk!
ÜDV.
1. Kémiai kasztrálást pedofilok esetén alkalmaznak, érthető okokból. Nekik gyakran valóban szenvedést jelentenek a vágyaik, amiket maguk is gyakran szégyellnek, és tudják, hogy megvalósíthatatlanok, elfogadhatatlanok. Ha másképp nem tudják elnyomni, akkor jöhetnek a gyógyszerek.
Viszont a homoszexualitás ellen egyetlen olyan érv sincs, mint a pedofília ellen. Két felnőtt ember, közös beleegyezéssel miért ne kereshetné a boldogságot?
2. A homoszexualitás büntetése, a kényszergyógykezelés, a kényszer kémiai kasztrálás régebben volt szokás, főként diktatúrákban. A XX. század egyik legnagyobb matematikusa, Alan Turing egy ilyen kezelés miatt vetett véget az életének, mert nem tudott ezzel egyet érteni, együtt élni. A szeretetkapcsolat minden embernek szükséglet, a szexuális vágyat el lehet nyomni, de azt nem, abba belerokkanhat.
Talán most is vannak ilyen országok, de senki sem tartja követendőnek őket. Ha ilyen országba akarod vinni a fiad, az kábé olyan, mint azok az Angliában élő arab szülők, akik nyaralni küldik haza a lányaikat, akiken elvégzik a "női körülmetélésnek" nevezett csonkítást. A kémia kasztrálás, amúgy is folyamatos gyógyszeres kezelést jelent.
3. A homoszexualitás nem betegség. Egy nem beteg embert senki nem fog kikezelni, mert nincs miből.
4. Ha kiközösítik, akkor azon semmi nem fog segíteni. Legfeljebb egy másik, értelmesebb iskola. Nem tudom merre laktok, de egy pesti, belvárosi gimnáziumban talán elfogadóbb lenne a közeg.
5. Sokan leírták, de nem lehet elégszer. A nemi identitás az egy sokdimenziós dolog. Sok elmélet van arról, hogy mitől lesz valaki meleg, és ez mennyire megváltoztathatatlan. Ha a gének tehetnek róla, akkor tőled kapta, mivel az X kromoszómához kötődik az a gén, amiről azt feltételezik köze van a homoszexualitáshoz. Ha a nevelés, akkor fel lehet idézni azokat az elméleteket, ami szerint az apahiány, és egy domináns anya teszi meleggé a fiúgyermeket. Nem fogok belemenni abba, hogy mit gondolok, az "arra jutottunk" fordulatodról.
Legalább várjad meg míg 18 éves lesz, és majd eldönti, hogy mit kezd a szexualitásával, hogy akkor hogyan ítéli meg a vonzalmait, a preferenciáit.
Fiú, kedves! Ne hagyd magad! Ilyet nem lehet csinálni
senkivel! Kézzel-lábbal harcolj anyád ellen. Velem is elő-
fordult, hogy tini koromban nézegettük egymás nemi szervét a legjobb barátommal. És közben mindkettőnknek
felállt. Én mondtam neki, hogy masztizzunk egyet együtt,
de abba már nem ment bele. És egy év múlva már olyan sze-
relmes voltam egy drága kislányba, mint az ágyú! Látod,
nekem is volt egy ilyen homo történés az életemben, tini
korban, mégsem lettem meleg! Harcolj a boszorkány anyád elen, ne engedd tönkretenni az életedet! Küzdj anyád ellen! És ne vegyél be semmit, bármit is akar esetleg be-
léd diktálni! Ő a beteg, nem Te! És nézegesd a lányokat is. Rengeteg örömöt tudnak szerezni az embernek!
Hogy a kérdés más dimenzióiról is essen szó, itt egy cikk:
A cikk kicsit spekulatív, de arra ráirányítja a figyelmet, hogy kamaszkorban százszor meg kell gondolni bármilyen hormonális kezelést, bármilyen okból is. A homoszexuális hajlam egészen biztosan nincs ezen okok között.
Gondolom nem akarod, hogy egy ilyen kezelés miatt a fiad egész életére feminim maradjon, max transzszexuálist csinálsz belőle, ép embert biztosan nem.
Kedves tini Srác! Foggal-körömmel harcolj anyád ellen!
Ha százszor az anyád, akkor is! Szerintem nem normális és
neki kellene befeküdni a legközelebbi pszichiátriára. De
gyorsan! Te pedig semmit be ne végy, se injekciót ne en-
gedj adni magadnak. Sokakat irritálni fog, de akkor is
leírom: egy idő után mindegy már, hogy fiú vagy lány, csak
legyen valaki, akit szerethetsz! Akihez tartozol! Magam
is épp most élem át ezt az érzést, régen nincs bnőm, se
btom, kit erre, kit arra sodort el az élet. És képzeld el,
felmerült bennem az a gondolat, hogy ha egy nagyon közeli barátot adna a sors, őt is elfogadnám, csak legyen már va-
laki, aki itt van mellettem, akire számíthatok, akit sze-
rethetek. Azért végül is, azt hiszem nem mernék belemenni
egy ilyen kapcsiba, de a fantázia szintjén megjelent ne-
kem is a gondolataimban. Gyorsan beiratkoztam az összes
társkeresőbe, amit itt a neten találtam, s természetesen
hölgyeket keresek! Tedd ezt Te is!
Nem tudom megállni, hogy ne írjak megint! Annyira felhá-
borít az anyád viselkedése, gyalázatos tervei! A saját fia
ellen! Ne engedd magad, Srác, minden lehetséges eszközzel
harcolj! Ilyet nem lehet csinálni egy normális, egész-
séges emberrel! A pofáját verném szét, ha 100x az anyám
lenne, akkor is! Védd magad!
Náczi én:
Le a divatmelegekkel! Éljena Gárda!
Szőröszívű éN:
Ha emiatt csúfolják, nem kellett volna dicsekedni vele.
Megérő én:
Ö....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!