Mi van velem? Két-három honapja vettem magamon észre, h mindenen sirok naponta többször is, mindenkit rosznak látok, egyedül akarok lenni, párommal veszekedek semmiségeken. Mindenkibe bele kötök. Nullának érzem magam, nem akarok élni.

valószínűleg, igen.

Ez bizony depresszió... "Hagyományos" felfogás szerint két opció létezik: pszichiáter felkeresése (gyógyszeres kezelés), vagy pszichológus (pszichoterápia). A saját példám most ne legyen mérvadó, de rólam a pszichoterápia hosszabb távon is lepergett, ráadásul nagyon drága is volt. Már az is fél gyógyulás, ha felismeri az illető, hogy a minket körülvevő, barátságosnak és normálisnak aligha nevezhető világ a tünetei (egyik) okozója. Nehéz az árral szemben úszni, de fel kell ismerni, mennyi hülyeséggel mérgezik a lelkünket, és elzárkózni tőlük! Jobbulást kívánok neked!

Kedves kérdező, a febr. 24-ei vagyok. Csak annyit tudok mondani a saját példámból okulva, hogy probáljátok megkeresni azt a szituációt, környezetet a pároddal, ahol a lehető legnagyobb mértékben önmagatok lehetnek. Én kismilliószor tapasztaltam már, hogy akár egyetlen pikírt, rossz szándékú ember akár egyórai lelki tortúrája is mennyire szélsőségesen le tud lombozni. Nem hogy az aznapi, de szinte az egész heti hangulatomra rányomja a bélyegét. Persze a túlérzékeny emberek (mint én :) ) sokkal dramatizáltabban érzékelik ezt a problémát, de nagyon sokan járunk ebben a cipőben. A pénztelenséggel kapcsolatban pedig azt a sovány, de talán elégséges vigaszt tudom nyújtani, viszonylag tűrhetően fizetett technikusként: figyeld meg, ha egy kicsit többet keresel vmilyen. úton-módon, a világ pillanatok alatt hozzádrágul. Olyan szörnyeteg mechanizmusok dolgoznak a háttérben, amit Te meg sem érthetsz, és jobban is teszed, ha nem értesz meg, ha épelméjű akarsz maradni. Ezt a vetületét a földi létnek sajnos így kell elfogadni. De fel a fejjel!