Ez vajon mitől lehet? Van valami baj velem?

17 éves vagyok, lassan egy éve diagnosztizáltak nálam szociális szorongást.

Kaptam rá gyógyszert, ami valamennyit javít rajta.

Nagyon régóta vannak olyan dolgaim, hogy pl utánozok másokat, úgy érzem át kell vennem a személyiségüket, mert úgy vagyok teljes. Ha jobban átgondolom nekem mintha nem lenne sajátom.

Normális emberi kapcsolatokat nem tudok hosszútávon megtartani, gyakran változik a véleményem róluk, és nem jó tulajdonság, de emiatt egyik pillanatban kibeszélem őket, másik pillanatban bűntudatom van emiatt.

Tényleg nagyon undorító személynek érzem magam emiatt, én is tudom hogy ez rossz, és próbálom tűrtőztetni magam, de előbb vagy utóbb kijön így is.

Mostanában ha valakiről mondok valamit, azt annak a személynek is elmondom, így kicsit tisztábbnak érzem.

Gyakran vagyok féltékeny, párkapcsolatot sem tudok hosszú ideig megtartani, rosszul választok. Ha rosszul bánnak velem akkor is maradok, mert félek az elhagyatástól, és itt is jelen van az, hogy egyik pillanatban megszállottja vagyok az embernek, a következőben pedig nagyon rossz róla a véleményem.

2023 nyarán egy szakítás után két napig tök olyan volt, mintha álmodnék mindent, mintha kiszálltam volna a testemből. Olyan volt mintha semmi sem lenne igazi.

Az akkor engem nagyon megviselt, fél évembe telt hogy túllépjek rajta.

Nem egyszerű szomorúságot éreztem.

Sokat gondolkoztam rajta hogy jobb lenne mindenkinek ha nem lennék, belementem az önkárosításba is, egyszer sírtam a szobám közepén fekve, egyszer úgy éreztem túl vagyok rajta, felpörögtem, és hajnali 4kor úgy gondoltam én most megváltoztatom a kinézetem, aztán a tőle kapott holmikat vágtam a földhöz, és azt ismételgettem magamban hogy "nincs szükségem rá".

Tavaly is volt egy kapcsolatom, áprilistól júliusig, az elején teljesen bepörögtem, hagytam hogy megtegyen velem olyan dolgokat is, amik kellemetlenül érintettek, csak mert féltem ha nem hagyom ő is elhagy.

Aztán elkezdte megpróbálni irányítani az életem, és a viselkedésem, kényszerített hogy legyek az anyja barátnője, az anyja viszont sok bántó megjegyzést tett az öltözködésemre, arra hogy túl sovány vagyok, a kinézetemre, ezért nem tudtam vele jóban lenni "baráti" szinten.

Fenyegetett ha nem beszélgetek az anyukájával, akkor elhagy, ez azt eredményezte hogy nagyon durván szorongtam mikor náluk voltam, remegtem mikor az anyjával kellett beszélnem, és féltem hogy nem vagyok elég ahhoz hogy együtt maradjon velem.

Ismét elkezdtem azon gondolkozni hogy talán jobb lenne mindenkinek nélkülem, nem tudtam enni, saját magam hibáztattam minden miatt.

Aztán anyukám rávezetett, hogy ez így nem lesz jó, és szakítsak vele.

Ezek után sokszor sírtam őt vissza ezek ellenére is.

Ezután volt olyan nyáron, hogy egy tök kis dolgon annyira felpörögtem, hogy egész éjjel nem aludtam, a szobám közepén táncoltam, és délben kivittem a legnagyobb melegben a kutyámat sétálni.

Szerencsére nem lett baja, de ha nem térek észhez időben, lehetett volna nagy gond is.

Miután hazamentem, fogtam és lefeküdtem inkább aludni, elment a kedvem mindentől.

Szeptember óta pedig teljesen üresnek érzem magam. Vagy felpörgök, és eltervezem hogy kitakarítom és átrendezem a szobám, amitől egyébként két perc múlva elmegy a kedvem, és jön megint az a semmilyen érzés, vagy egy apró dolog miatt, vagy csak úgy a semmiből, rámjön egy mély "depressziós" szakasz, sírva fakadok, vagy magamat hibáztatom mindenért, úgy érzem szar ember vagyok, nem érdemlek semmit.

Van hogy csak bámulok magam elé, sem beszélni nem tudok, sem mozdulni. Olyan mintha megbénítana.

A motivációm az iskolától teljesen elment, nem tudok tanulni, hiába próbálok, olyan mintha több száz ember beszélne összevissza egyszerre a fejemben.

Sokszor fogyasztok mostanában alkoholt, mert ettől legalább jó kedvem lesz, nem az a semmilyen érzés.

Nem tudom mi baj lehet velem, teljesen össze vagyok zavarodva.