Mi lehet ez nálam?

Úgy hangzik.

De ha nem lenne következménye sokan így viselkednének ha ez megnyugtat...

Az inuit eszkimók állítólag sosem kiabálnak, mert sosem haragudnak senkire, náluk állítólag nem létezik a harag.

Szerintük a harag és a kiabálás kulturális jelenség, amit mi a szüleinktől tanulunk, az ő kultúrájukban viszont nem létezik.

Abban mind ők, mind a pszichológia tudománya egyetért, hogy a harag mindig lelki fájdalomra reagál az üss vagy fuss primitív állati ösztön alapján, viszont az inuit eszkimók állítólag ehelyett megosztják lelki fájdalmuk okát azzal, aki okozta nekik, még akkor is, ha az netán a saját gyerekük.

Én is inuit eszkimó szeretnék lenni, hiszen a harag tüze tényleg kívül és belül is éget, nem beszélve a lehetséges jogi következményeiről, az "eszkimózás" viszont annyira működik, hogy azt még saját példámon is teszteltem:

Amikor ezt meséltem egyszer az akkor még megvolt élettársamnak, akkor épp egy étteremben voltunk zárás időben utolsóként, és mi még ettünk, de már kezdtek zárni, ő be is fejezte az evést, én viszont még nem, és ő össze is kapta a holmiját és kiment az utcára, engem is sürgetve, hogy gyere, zárnak már, ne zavarjuk őket, én viszont szeretem nyugodtan lenyelni az utolsó falatomat, és utána még inni is rá, és bár értettem és egyet is értettem vele abban, hogy ne hátráltassuk a hely zárását, borzasztóan feldühített, hogy nem lát engem, ennyire nem ismer annyi év után sem, miért kényszerít engem zabálni evés helyett, ráadásul épp az inuit eszkimókról és a haragról meséltem neki evés közben, erre ez, amitől olyan, de olyan dühös voltam, hogy majdnem felrobbantam, hirtelen tűzokádó sárkánynak éreztem magam, de mentem vele, még jó, hogy egyszerhasználatos műanyagpohárban kapjunk vizet, azt vittem is magammal, ám ahogy kiléptem az étteremből, ő már rohant is volna haza, én viszont dühöngve dobbantottam egyet, hogy én egy tapottat sem megyek tovább addig, míg le nem nyelem az utolsó falatot, meg nem ittam a pohár vizemet és végig nem mondtam azt, amit akartam!!! Meglepődött, megállt, végighallgatott, aztán meg én lepődtem meg a legjobban a gyakorlati vizsgán, mert amikor eljezdtem részletezni neki, hogy miért és hogy dühít engem az, hogy nem lát engem és a szükségleteimet, az milyen mély fájdalmat okoz nekem, mire ahogy ezt kimondtam, előbb az én haragom szállt el a lelki fájdalomra fókuszálva, ami belőlem is empátiát, együttérzést váltott ki, és ő is meglepődőtt, bocsánatot kért, és mondta, hogy nem tudta.

Az "eszkimózás" tehát tényleg működik még akkor is, ha nem közöttünk nőttünk fel és mi mind haragot tanultunk a szüleinktől sajnos, viszont nem lehetetlen a harag mögé látni és az azt okozó fájdalomra fókuszálva békét hozni előbb saját magunkba, aztán meg mondjuk az egész világra!

"Mindaz, mit nem szeretsz,

Szíveden sebhelyek,

A múltból visszatért

Érzelmek, tettek, emberek"

(Kowalsky meg a Vega)

Tehát találd meg magadban, hogy miért nem szereted azt, akit nem szereted, és próbáld meg begyógyítani az illető által okozott sebet magadban, hogy szeretni tudd! Csak így lehet béke a földön! Talán még beszéld is meg vele, de nem feltétlenül szükséges, ez rólad szól, kérdező, először is, hogy neked sem tesz jót, ha ilyen haragot hordozol magadban! Légy szelíd! Mi fáj? Tudod, vagy csak az állatias ösztönreakció, a harag marad?

Légy ember, lépj túl a haragon, értsd meg, hogy mi dühít és miért, és a szeretet a megoldás minden problémára! :)