Mentális problémákkal küszködő fiatallal, akinek dühkezelési problémája is van és olykor agresszívan lép fel, együtt éltek vagy inkább külön?

Együtt lakva próbáltok segíteni neki, vagy féltek tőle és inkább csak távolról támogatjátok, netalán megszüntettétek vele a kapcsolatot?

Fiúnknak évek óta ingadozik a kedélye, hol depressziós, hol jól el van, már volt néhány dühöngő pillanata. Kétszer kórházba került, de akkor még kiskorú (kamasz) volt. Most, amikor már nagykorú, be sem vihetjük, el sem vihetjük orvoshoz, ha ő nem akar menni. Gyógyszereit többnyire szedi, de amikor nem, olykor hiába kérjük rá, azért sem veszi be.

Sajnos, amikor nem voltunk otthon összevesztek, majd rátámadt kiskorú húgára, akit megütött, megfenyegette, hogy "kicsininálja". Egyrészt nem szeretnénk ellene hatásági segítséggel fellépni, és elhisszük, hogy többé nem tesz ilyet, másrészt félünk, mi lesz ennek a vége rosszabb esetben.

Segítséget nemigen kaptunk az elmúlt években. Minden félretett pénzünk elment a magánterápikra. Államit hol kap, de inkább nem. Családsegítő, Gyámügy, iskola, egészségügy, senki nem segít, mindenki hárítja a kérdést.

(Szilágyi István színész esete is felötlött, akik nem mondtak le a mentális beteg felnőtt fiukról, majd ez lett szegény apja végzete.)

Tanult, értelmiségi pár vagyunk, átlagosan jó körülmények között élünk. Nem volt agresszió a családban, mindig szépen, családcentrikusan éltünk. Soha nem gondoltuk volna, hogy ide jutunk.