Tényleg nehezebb felnőtt korban, főleg nőként autista diagnozist kapni?

Elvileg felnöttként más módszerekkel tesztelnek, de nem lehetetlen.

Annak semmi jelentösége, hogy nöröl vagy férfiröl van szó, de igen hosszadalmas eljárás. Egy családtagnál majdnem egy év volt, mire negkapta a pozitív diagnózist, egy másiknák hasonló idöbe telt, mire biztos lett, hogy nem az, hanem magas tehetségü (elnézést, ha nem megfelelö a magyar kifejezés, nála Németországban volt a vizsgálat és "hochbegabt" az eredmény) - szóval minden esetben elég sokáig tart, mire konkrétan mondanak valamit.

Ha te eleve szeretnéd megtudni, mi a helyzet, akkor nálad garantáltan nem lesz "leplezés", és nem téged kérdeznek, hogy szerinted mi az oka egy-egy eltérö magatartásformának, hanem teszteket használnak.

Abban azonban igazad van, adott esetben neked sokat segíthetne, ha pizotív diagnózis esetén be tudnád magad sorolni a megfelelö helyre és könnyebben tudnál a mindennapokban boldogulni.

Régebben a legtöbb kutatást az autizmusról fiú gyerekeken végezték, akiknek teljesen más tüneteik vannak mint egy felnőttnek, ezért mondják, hogy felnőttként nehéz diagnózist kapni. Ez inkább olyan esetekben nehezíti meg a diagnózist, ha régimódi a szakember akihez mész és nem tanult az újabb kutatásokról, vagy csak a gyerekekben megjelenő autizmusról tanult.

Az a legjobb, ha mielőtt szakamberhez mész utána nézel, hogy az adott orvosnak van e tapasztalata autista felnőttekkel.

Igen, valóban nehéz, hosszú és drága folyamat.

De ha azt sejted, hogy autista vagy, akkor diagnózis nélkül is beléphetsz autista csoportba, ott abban is tudnak segíteni, hogy hova/kihez érdemes menni diagnózisra. (mivel még pont nem voltam felnőtt amikor a diagnózist kaptam, én nem annyira tudok erről sokat). Meg segíthet abban hogy megerősítsen abban, hogy tényleg autista vagy (vagy éppen az ellenkezőjében).

Én ezt a csoportot tudom ajánlani: [link]

38 évesen kaptam meg a diagnózist. Ma egy jól képzett (újkori) psichológus meg tudja állapitani.

Nagyon megkönnyebbültem, de meg kellett tanulnom, hogy olyan legyek amilyen vagyok és ne protokoll szerint cselekedjek emberek között. Újra meg kellett ismernem magamat. A psichológusom sokat segitett.

Szerintem nincs akadálya a diagnózisnak. Csak mivel nem látják már a gyerekkori fejlődésed és ha élnek is szüleid, nehezebben emlékeznek rá, ezért ez a része a vizsgálatnak kevésbé pontos és így a diagnózis is kevésbé stabil.

Mindentől függetlenül: Tényleg jó lenne mindig mindenre magyarázatot kapni, de néha van úgy, hogy egyszerűen nincs.