Engem miért gyűlöl mindenki? Hogy tudnám azt elérni, hogy teljesen izolált legyek?

Sziasztok. 20 évesen teljesen elegem van az életemből.

Engem mindenki utál. Utál az anyukám, rengetegszer kihasznált, bántott, nem is tartom vele a kapcsolatot, hiszen ő mentálisan beteg (skizofrén), és neki nincs senkije se, saját gyerekei elfordultak tőle... Ha engem felkeres, akkor is kihasznál csak, le akar húzni pénzzel. Tehát egy szó mint száz, utál. "Édesapám" le se szar már 14. Éve.

Jelenleg egyetemre járok, borzalmasan nehéz, de nem a tananyag miatt, az könnyű, hanem a szaktársak miatt, hiszen ha páros munka van, mindig egyedül vagyok mint gimiben, mert engem mindenki utál.

Bárhová megyek, egy banki ügyintéző, bárki mondom, utál, elég leolvasni a tekintetükben a lenézést, teljesen úgy érzem magam mint a zsidók 1940-ben.

Nincsenek barátaim. Nincs kihez beszélnem. Azért nem barátkozom, mert nem vagyok szerethető. Ezt a szabályt, háromszor próbáltam meghaladni. Először, ebből lett egy fél éves "barátság" ami abból állt, hogy míg én Észak - Budán lakom, ő Észak - Pesten, a fél év alatt 3x(!) taliztunk, és mindig az ő kerületében, állandóan lehúzott érzelmileg messengeren. Második barátság egy meleg fiúval történt, ami 2 napig tartott, amelynek vége az lett, hogy megcsókolt és egyéb dolgokat művelt(ünk), amit nem részletezek, az is letiltott, pedig kedves voltam vele is, ő is gyűlöl. A harmadiknál konkrétan színészkedtem, nevettem, eljátszottam, hogy minden oké velem, közben meg csak sirnék, hiszen tudtam, hogy ő is gyűlölni fog, de színészkedtem, vége az lett, hogy inkább én tiltottam le őt, mert az nem barátság, ha egy maszkot kell felvennem ahhoz, hogy szeressenek. Félreértés ne essék, én nekem vannak internetes barátaim az ország másik feléről, akivel írok párszor, azokat mindig megnevettem, akik voltam személyesen azokat is, csak én egyszerűen annyira túltraumatizált ember vagyok, hogy én átlátok a szitán, és tudom, hogy igazából engem az embernek vagy nem ismernek vagy utálnak.

Borzalmas ilyen tudattal élni, pszichológusom szerint nem én vagyok nem szerethető, a környezetem amiben felnőttem az nem szeretett, de ez butaság, lenne valaki akivel el mehetnék ide-oda, de ha nyitok az emberekhez csak pofára esés a vége.

Sajnos online világban is jelen van ez a jelenség, ha az állfbmről posztolok egy vicces képet egy csoportba 5 perc alatt jön vagy 20 reakció, ha az igaziról semmi, hiszen gyűlöl mindenki. Így nincs értelme élni. És egyszerűen én senkinek se ártottam, és ezt kapom nap mint nap.