Nem bírom kezelni az érzelmeket?
Eleve nehezen boldogulok az érzelmekkel. Se kifejezni nem tudom őket, se értelmezni. Általában nagyon könnyen dühbe jövök.
De mostanában azt vettem észre, hogy sokkal alacsonyabb a toleranciaszintem. Nem csak dühös leszek hamarabb, hanem pl. a szégyen is kb elviselhetetlennek érződik, olyan helyzetekben, ahol még szerintem sem indokolt.
Pl. Ma nagyon balf..z voltam, majdnem nekitolattam egy tereptárgynak mások szeme láttára. Nem lett gond, időben megálltam, de mások is megjegyezték, hogy hú, ez közel volt, meg hasonlók, és kb még mindig plafonra ugrik a vérnyomásom, ha eszembe jut ez az egész, és kb úgy érzem, el tudnék süllyedni szégyenemben, pedig nem olyan nagy cucc. Hasonló kaliber vagy még kisebb, hogy nyelvbotlásom van mások előtt vagy akármi, az nagyon földhöz vág, napokig egy utolsó nyomoréknak érzem magam, és csak nagyon lassan lépek tovább.
Mi bajom lehet? Mit tudok ezzel kezdeni, vagy legalábbis mit kellene?
Pszichológushoz már akartam menni, de itt megyeszékhelyen mindenkinél várólista van, aki normális.
válasza:Olvass az én mondatokról. Próbáld legalább magadnak elmondani. Hú, az áldóját de megijedtem. Csurog a víz a hátamon. Szalad a szívem vagy százzal.
Ha nem abba fekteted az összes energiádat, hogy eltakard az érzelmeidet, akkor nem csak a tehetetlen düh lesz mindenre a reakciód.
válasza: válasza:Csak kifogás, hogy mindenkinél várólista van a megyeszékhelyen, pontosan tudod, hogy minden második kuncsaft online. Még külföldről is akár.
Anyádék ócsároltak állandóan, de felnőttként ideje ezt levetned magadról, és más hangokra is odafigyelni, meg a sajátjaidra is. És ne gondold, hogy csak te vagy ilyen "tökéletlen", minden ember pont ugyanazt csinálja, rosszul tolat meg összetekeredik a nyelve, de ez senkit nem érdekel. Téged se, ha mással fordul elő ilyen. Ezek az élet normális elemei, nem robotok vagyunk.
2: Házas vagyok, vannak hullámvölgyek, de megvagyunk. Barátokból kevés van, és messze laknak tőlem. Jelenleg nincs munkám.
3: nem tudom, ezt honnan vetted, én semmi ilyet nem írtam. Nem ócsároltak a szüleim sosem, sőt, kifejezetten támogattak.
Az, higy ilyen drámaian élek meg minden nyüves kis helyzetet, csak mostanában van, kb 3-4 hónapja vettem észre, régen nem volt ilyen. 33 éves vagyok egyébként. Szóval ha a szüleimből fakadna ez, akkor szerintem amúgysem most kezdődött volna.
Amúgy igen, ezek normális dolgok, de nem normális, ahogy érzem magam tőlük. Csak ez a felismerés nem változtat azon, hogyan érzem magam.
Itt biza várólista van a pszichológusokra. Az igaz, hogy van online elérhető is, aki nem helyi, csak rühellek telefonálni meg videóchatelni, szóval ez nem játszik.
válasza:Akkor eldöntöd, hogy mennyire fontos neked a jólléted. Ha inkább utálod a videóbeszélgetést, akkor nem annyira.
Hát pedig a szülők hatása szokott ez lenni, mert gyerekkorban alapozódik meg az önbizalom. Az utána már nem megy messzire. Ja hogy nincs munkád? Hát az okot ad idegességre is (miből fogunk megélni?) meg önbecsmérlésre is (nem voltam képes megtartani).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!