Szerintetek még nem gyógyultam meg teljesen és elmúlik majd idővel, vagy már elértem a lehető legjobb állapotot és ez örökké így marad? Mit tehetnék?

4 évvel ezelőtt, 18 éves koromban anorexiás lettem. 3-4 hónap alatt fogytam le, nagyon rossz állapotba kerültem, 11 körüli volt a BMI-m. Voltam kórházban, jártam pszichiáterhez, s bár fél év alatt visszanyertem az egészséges testsúlyomat, lelkileg nem jöttem rendbe. Ráadásul átcsapott az egész falási zavarba, az anorexia előtt 50 kiló voltam és 58-ra híztam fel.

Mostanra nagyjából megszabadultam a falászavartól, jelenleg 165 centi és 51 kiló vagyok, de még mindig

kövérnek látom magam.Ez pedig túlságosan meghatározza az

életem...

Egyetemre járok és az órák után egyszerűen csak hazaesek, nem

igazán megyek sehová, mert

feszengek a közös

étkezésektől, ráadásul a ruhák kiválasztása is egy kész procedúra.

A párkapcsolataim is kudarcba

fulladtak. Vágyok a szerelemre, de mélyen legbelül képtelen vagyok elfogadni magam, és szerintem más sem tudna így igazán szeretni, ezért amint komolyra kezd fordulni a dolog, ultimátumot adok.

Semmit nem tudok élvezni, megvonom magamtól az örömöt. Vettem pl. egy cipőt tavaly, nagyon szeretném viselni, de nem veszem fel, mert úgy vagyok vele, hogy elteszem a jobb időkre, mikor újra vékony és boldog leszek.

Összegezve tehát leírhatatlanul hiányzik a csontsovány testem, még így felnőtt fejjel, 4 év távlatából is. Szívem szerint újra lefogynék, de az eszemmel tudom, hogy nem szabad.

A szüleim azóta is sokszor mondják, hogy mennyire rossz volt nekik, mennyit aggódtak, és nem akarok még több fájdalmat okozni. Talán főként ez az, ami visszatart.

Az egyetemen is kivívtam magamnak a tanárok elismerését, tisztelnek és támogatnak mindenben, úgyhogy nem akarok csalódást okozni.

Így viszont leírhatatlanul szenvedek legbelül.