Miért érzem úgy, hogy a hajamtól bármi meg fog változni?

Egy 22 éves srác vagyok. 4 éve már, hogy a hajam taraj és amikor buli vagy koncert van akkor fel is szoktam állítani. A szüleim a legelején nagyon ki voltak rám akadva amikor fel lett nyírva. Teljesen a karakterem lett az évek alatt úgy érzem, rakás emlék, kép fűződik hozzá. Suliban is úgy jártam. "Menő volt"

De most ahogy eltelt az idő már ábrándoztam többször is a kopasz fejről. Ameddig volt barátnőm sokszor mondogattam neki, hogy egyszer le nyírom egy barátommal együtt de nagyon ellenkezett.

Az utóbbi időszakban rendkívül szorongásos vagyok. Dióhéjban a szakítás, egy krónikus betegség és alapból a sok változás a suli kijárása óta eléggé depresszívvé tett és felemesztett. (Hónapok óta hasmenés, alvászavarok, rossz hangulat.)

Valamilyen szinten lenyomata az ember külseje a belsőnek, de annyira nem tulajdonítottam ennek semmit. Idáig. Martin Scorsese Taxisofőr c. Filmje nagy ihlet volt számomra pár évvel ezelött. Egy önkéntes szabadságosztó, aki megelégelte a világot és a csalódottságot és tettek mezejére lép. Röviden.

Egy időben hatalmas megszállottja voltam, és rendesen arról képzelegtem, hogy milyen lenne megö*lni azokat az embereket akik eddig rosszat tettek nekem. Meg az exeimet és az összes olyan ember aki csak az utamba áll.

Volt hogy minden áldott nap megnéztem ezt a filmet.

Ugye a filmben a főszereplő Travis (spoiler) lenyírja a haját egy tarajra. Bár nem olyanra mint az enyém, egy sokkal kisebb és rövid stílus. De elég ikonikus és baromira tetszett mindig is.

Ha mapaság belenézek a tükörbe akkor a hajamról elkap a hányinger. Pedig nincs baj vele kicsit hosszú már és ennyi. Szokványos punk taréj. Oldalt borotválom a fejem. De állandóan basztatom és huzigálom az elejét, oldalát hogy egyenesen a homlokom irányába álljon mert ha oldalra áll hányinger számomra és zavar a látásban már. Sokszor nyírtam már persze rövidre de már nem akarom tovább folytatni. Tudom ez elég hülyén hangzik hogy ilyennel foglalkozom és, hogy az utcán is folyamatosan baszkurálom a hajam kivéve ha fel van állítva. De az nyílván nem minden nap van. Sőt elég ritkán ha úgy van. Az exem is volt, hogy szólt már mert állandóan csak birizgáltam. Bár lehet csak az akkoriban kialakult önbizalom hiánytól van.

Egyszerűen meg is untam, és már csak a régi időkre emlékeztet ami nem feltétlen mind rossz idő volt, de a tükörben ugyan azt a srácot látom aki 18 évesen tarajat vágatott magának.

Meg már gumizni szoktam hátra annyira zavar. Itthon már folyamatosan úgy van.

Vezetni is úgy megyek mert különben nagyon rossz.

Lehet furának tűnik de nekem rendkívül nehéz döntés ez. Régen azt mondtam örökké ilyen hajam lesz, és fújoltam azokat a barátokat akik szintén lenyírták időről időre mert milyen dolog ez, hát aki pánk az legyen PáNk.

Szóval lehet megválok tőle. De nem tudom valamiért teljesen úgy érzem, hogy a mostani szorongásomat csak így fogom tudni feldolgozni. Már unalmas ez. Ettől persze a stílust ugyan úgy képviselem az öltözködésemben. A kopaszon gondolkodtam vagy egy sokkal kissebb két centi széles és egy centi nagy taréjban. De baromi nehéz rávennem magam valamiért erre, napok óta a hajam miatt szorongok és ha belenézek a tükörbe mintha bűntudatom lenne. Ha bárkinek esetleg van valami megfejtése a jelenségemre vagy bármilyen tanácsa erre, nagyon szívesen fogadom.

Köszönöm hogy elolvastad.

Holnap elmegyek egy isten háta mögötti buliba és oda még fel állítom talán utoljára. Ha elég erős leszek lenyírni egyátalan utána