Nagyon gáz ez az egész, mégis mit tehetnék?

Hasonló helyzetben vagyok, és én azt fedeztem fel, hogy mintha függőség-függő lennék! :) Ami végül is vicces! :)

Viszont jó, hogy a cukrot is írtad, mert arra van a legjobb tapasztalatom, hogy azóta, amióta valaki mondta nekem, hogy a cukor pont ugyanolyan drog, mint a heroin és a kokain a függőségi hatását tekintve, amit én akkor kinevettem, aztán kipróbáltam poénból és kíváncsiságból teljesen leszokni róla, az sikerült, és magam sem hittem el, hogy három hét teljes elkerülés után nem is kívántam semmi cukrosat! Sosem voltam olyan vékony, mint azóta, pedig mindig pufi testalkat voltam, sőt, majdnem alultáplált lettem, és ez hosszútávú változással járt, mert tulajdonképpen életmódváltozás.

De aztán visszaestem, ám boldogít a tudat, hogy bármikor újrakezdhetem.

Szerintem amúgy tényleg alapvető depresszió az alapja, amit tényleg pszichológus tud kezelni, a figyelemzavar is okozhat problémát, de az manapság már szinte mindenkinek van, aki képernyőt néz, sajnos, és szerintem félelem az alapja valahol, hogy félsz felelősséget vállalni a saját életedért. Én legalább is ezt gondolom saját magam hasonló helyzetéről.

Amúgy valamelyik sorozatban hallottam az alkoholfüggőségről, ami szerintem amúgy minden függőségre igaz lehet, hogy egy függő sosem tud teljesen leszokni a függése tárgyáról, max. épp nem használja, és ez szerintem igaz, úgyhogy jó tudni.

Onnantól kezdve meg, hogy már neked is és nekem is feltűnt ez a "függőség-függőség", szerintem tök jó, hogy feltetted ezt a kérdésed és most együtt tudjuk megfejteni magunkat mások segítségével!

Én mondjuk voltam pszichoterápián, és azóta sokkal jobban érzem magam, az biztos, de nekem is vannak időszakok, amikor függőségből függőséggel gyógyítom magam.

Hátha mond valaki valami számomra is hasznos bölcsességet azon túl, hogy még terápia. Mondjuk én most járok is foglalkozásterápiára, talán fel is vetem az illetőnek ezt a témát is, kicsit olyan, mint a coach és a pszichológus keveréke, eddig csak egyszer voltam nála, és külföldön élek és az egészségbiztosítóm beutalójával jutottam oda, akkor még kb. csak megismerkedtünk és elmondta, hogy legközelebbre vigyek neki konkrét célokat. Talán neked is a céltalanság okozza a függőségeidet...? Én ha arra gondolok, hogy milyen céljaim vannak, akkor olyan szánalmasak jutnak csak eszembe, hogy túlélni a hétköznapokat és nem egyedül halni meg, ami azért elég minimalista elvárás, tudom, szóval szánalmas... Talán jobb cél kéne, ez minden függőség kulcsa...

Én ráadásul még kicsit idősebb is vagyok nálad, kérdező, de az a baj, hogy a depresszió lehúz, de persze csak akkor, ha hagyom...

Szerencsére valamennyire megtanultam kezelni, pl. minden a kellő számú és minőségű alvással kezdődik, aztán a kellő folyadékbevitellel, napi két liter víz minimum, aztán minél kevesebb képernyőnézés és ülés, és minél több mozgás, friss levegő, emberek között lenni, mosolyogni, mert még az erőltetett mosoly is pozitívan hat a hangulatra, és a cukor: az tényleg személyes tapasztalatom, hogy a cukor sajnos deprimál, hiszen még sosem voltam olyan kiegyensúlyozott és vidám, mint amikor teljesen cukormentes voltam, akkor miért nem sikerül vajon újra...? Akaratgyenge lennék? Nem hiszem... Talán a fáradtság az oka, ami meg ördögi kör: nem alszom, mert depis vagyok és depis vagyok, mert nem alszom... De béna...

Az viszont már egy régi felfedezésem, még amikor terápián voltam, és mintha erről is beszéltünk volna, és mondtam, hogy tudom, hogy a rossz láncokat vagy köröket meg kell szakítani, de nekem az túl vadnak tűnik, aztán azt is egy sorozatban láttam, hogy a legjobb nem is megszakítani, hanem kitágítani, és ezzel a terapeutám is egyetértett.

Szerintem nagyon kell figyelni magunkra, hogy mi ad energiát és mi vesz el, és valahol a mindenféle függőség, szerintem valahol figyelemelterelés, hogy ne kelljen a kőkemény és fájó valósággal szembenéznünk, tehát megint csak a félelemnél kötöttünk ki, hogy talán tényleg a gyávaság és a gyengeség az oka, aminek meg a depresszió és az alváshiány, de szerintem onnantól kezdve, hogy értjük az okát és tudjuk is, hogy mit tudunk tenni ellene, akkor már csak egy elhatározás szükséges! Bennem pl. megvan!

Köszönöm, hogy kérdéseddel elmélkedésre sarkalltál a saját helyzetemről is, és szeretem azt, hogy megvan a lehetőségem, hogy én vállaljak felelősséget a saját életemért, annak minőségéért is, ahogy azt is szeretem, hogy én elköteleződtem a terápiámon az élet mellett, tehát sosem bántanám magamat, amire nagyon figyelek és ezt mindenki másnak is ajánlom melegen, és ha valakinek egyedül nem megy, az tényleg menjen terápiára! Nehéz, de megéri, mert mérföldekkel jobb minőségű életet élek azóta, még akkor is, ha így sem fenékig tejfel az életem, de mindenkinek vannak kihívásai az életben, csak az nem egyforma, hogy ki hogy boldogul velük. Én úgy érzem, hogy megvan minden eszközöm ahhoz, hogy túléljem a hétköznapokat, sőt, még az is lehet, hogy akár boldog is lehetek! :) Ezért is vagyok itt, hogy másoknak is segítsek ebben! :)

Kedves kérdező!

Köszönöm az elismerő szavaidat privátban, örülök, ha segíthettem, szívesen folytatnám veled a kommunikációt, ám névtelenségem megőrzése érdekében itt, az eredeti kérdésed alatt, nyilvánosan, ám név nélkül.

Kifejezetten érdekel, hogy melyik részéről az előző válaszolmnak mit gondolsz és érzel, hiszen pont ezért írtam, hogy gondolatokat és érzéseket ébresszek benned is!

Ráadásul ha itt írsz, akkor mások is tudnak segíteni neked, nem csak én. Amikor nagyon-nagyon régen regisztráltam erre az oldalra, még nem volt annyira fontos számomra a magánéletem és adataim védelme, mint azóta lett. Ezzel együtt a tiszta szándékom, hogy segítsek annak, akinek csak tudok és ahogy csak tudok viszont nem változott semmit, ezért viszont csak a kérdés alatt kommunikálok, remélem, megérted. Értelemszerűen te is csak annyit ossz meg a nyilvánossággal, amennyit szeretnél, ám a névtelenség szerintem az egyik legfontosabb jellemzője ennek az oldalnak, amely a privát üzenetek esetén elvész.

Mit gondolsz és érzel minderről is?