Valtoztatni akarok az eletemen drasztikusan. De hogy kezdjem el?

Ismerős amit írsz, én még nem csúsztam ennyire bele az általad felsorolt dolgokba, de úgy érzem a határán vagyok. Sok okosat nem tudok mondani mert egyelőre én sem találtam megoldást rá.

Egyébként mi az ami hiányzik, ami úgy érzed az önpusztító szokásaid helyett nem ideiglenes hanem tartós boldogságot okozna? Mire vágysz? Mi az az érzés amit ezekkel csillapítasz? Meg amúgy nincs benned nagy düh valami miatt magad vagy mások felé?

Szerintem először amíg viszonylag nagyobb egzisztenciális biztonságban vagy otthon keress egy másik munkát amiben jobban érzed magad. Az ébren töltött idő csaknem felét munkával töltjük minden héten, szóval sokat számít ott hogy érzed magad. Ha anyagilag belefér utána mihamarabb költözz el. Egy jó munkahelyen barátságokat is lehet kötni, azokat akik lehúznak pedig fokozatosan le tudod építeni. De a legfontosabb az lenne, hogy magad rendezd a dolgokat valahogy.

Szerintem itt az ideje, hogy felnőtt fejjel gondolkodj és elköltözz.

Bérelj ki egy szobát. Önállósodsz, egy szoba mégsem horror áron van, és a költségeidet is kénytelen leszel átreformálni, hogy mindenre jusson.

Én csak azért nem támogatom azt, hogy maradj otthon addig amíg.... (és ide bármi behelyettesíthető), mert alapból így ragadnak bele az emberek évekig/évtizedekig egy rossz kapcsolatban, testvéri vagy éppen szülő-gyerek viszonyban, és amíg nem lépsz ki a komfortzónádból, addig nem fog változni semmi. Drasztikusan így lehet változtatni.

Én például 20 évesen fogtam magam és kijöttem Ausztriába, azóta is itt vagyok (meg maradok is), már 34 éves vagyok. Ha akkor nem lépek, lehet még ma is otthon élnék és egy gyárban dolgoznék 3 műszakban sz.rért-húgyért. Sz.r volt, nehéz volt, de ez sajnos csak így megy. Egy kollégám ugyanígy tett, pedig ő 100x rosszabb helyzetben volt, mert intézetis gyerek volt. Ma ugyanúgy Ausztriában van, nettó 3000 eurós fizetéssel.

Sz.r kibérelni egy szobát, sz.r úgymond idegenekkel élni (még ha szeparáltan is), sz.r hogy 50-60 ezer forint kiugrik a lakhatásra, de ez sajnos ilyen és ez csak így megy.

Nyilván nem kell ott leélned az életed, tudsz majd később váltani, de valahol el kell kezdeni és szerintem ez az első lépés.

Ha maradsz otthon addig míg a munkahelyed nem rendeződik, míg a hétvégi bulizás megszűnik, blabla, akkor 10 év múlva is ott fogsz élni, mert optimális élethelyzet nincs és soha nem is lesz... Olyan nem lesz, hogy minden klappol és azt mondod, hogy "na, most renden van az életem, elköltözöm". Mert ha minden klappol, akkor minek vennél úgymond egy "terhet" a nyakadba a költözéssel, ami a komfortzónádon kívül van?

Mint a dohányzás. Az csak úgy megy ha nem szívod többet, ha törik ha szakad. "Majd ha nem stresszelnek ennyit leszokok"... Ilyen nincs.

Lépj ki a komfortzónádból, másképp nem megy.

2:

Azért tegyük hozzá, hogy sokan akik hasonlóan drasztikus lépést tettek és úgy költöztek el, akár külföldre végül pofára estek és X év múlva (vagy annyi se) újra otthon kötöttek ki. Ismerek bőven ilyen történeteket is. Nem csak az a két véglet létezik, hogy spontán mindent hátrahagysz vagy életed végéig halogatsz. Józan, megfontolt lépésektől és tervezéstől még talán senkinek sem lett baja. Nekem is első önállósodásom pár év után csődöt mondott, másodjára is hasonlóan 0 tervezéssel mentem el a semmibe, annak már 7 éve és vígan élek, nem tartom a kapcsolatot a családdal. Azért az hozzá tartozik a történethez, hogy ehhez azért nekem baromi sokat segített pár ember rosszabb időszakokban.

3

Nem azt mondtam, hogy menjen ki külföldre. Én csak a saját példámat írtam le. Nyilván ne menjen ki külföldre ha például nincs nyelvtudása.

Én azt írtam, vegyen ki egy szobát. Nem külföldön, hanem otthon.

Nálam ilyen szó hogy pofáraesés nem létezik. A felnőtt ember igenis önállósodjon. Ha minden kudarc után visszamész a mamához, akkor soha nem viszed semmire.

Én rengeteg embert ismerek aki 18-20 évesen egy szobát bérel és vígan el van. Dolgozik, be tudja osztani a keresetét és él. Ez csak így megy.

Nem értem mire írtad ezt a spontán mindent hátrahagy dolgot sem. Az hogy elköltözöl a szülőktől 20+ évesen én nem gondolom hogy hátrahagytál mindent. Elköltöztél, önállósodtál. Ezekhez nem kellenek nagy tervek.

Felmész az internetre, megnézel 3.-4 kiadó szobát, elmész, megnézed őket, ha van munkahelyed akkor biztosan ki tudsz adni 50-60 ezer forintot rá, és máris önállósodtál. Mert ott senki nem fog sem főzni, sem mosni rád és lesznek dolgok amiket neked kell megoldanod. Biztos hogy nem a heti bulika lesz a prioritás. Ez ennyi.

Nem kell ezeket a dolgokat sem fetisizálni sem megmagyarázni. Magyarázzák elegen ezen az oldalon is a 35-40 éves férfiak, hogy miért élnek az anyjukkal. Ez duma. Azért élnek ott, mert így kényelmes. Csak ha valaki tényleg az önállósodásra vágyik, azt el kell kezdeni valahol. Optimális idő pedig nincs, ezt már írtam. Olyan nem lesz, hogy te felkelsz egy kedd reggel, hogy most jaj de sínen van az életed és fogod magad és elköltözöl. Ezt lehet várni, de ilyen nincs.

Elhatározod és csinálod. Ebben semmi meggondolatlanság nincs. Ha van egy munkahelyed, akkor ha lakást nem is, de egy szobát ki tudsz bérelni. Ez pedig az első lépés.

De ha érdekel, ha anno nem jött volna össze Ausztria, akkor se mentem volna haza. Mármint a szülői házba. Minek? Soha nem voltam munkanélküli sem. De én nem is húztam a számat úgy bármilyen munkára, mint ahogy mások csinálják.

Mielőtt kijöttem, 18 évesen egy gyárban dolgoztam 3 műszakban nettó 89.000 forintért. Mindenkinek járt a pofája, hogy "ebből csak éhen dögleni lehet, itt-ott sokkal jobban fizetnek, sz.r minden, blabla", én voltam az egyetlen aki örült mint majom a farkának hogy 2010-ben mikor ez a világválság volt hogy legalább van munkahelyem és fizetésem.

Ez hozzáállás kérdése, bárki bármit mond. Mindent meg lehet magyarázni, de aki akar az tud lépni, legyen szó az élet bármely szegmenséről. Lehet hogy nem kényelmes, lehet hogy sz.r az elején, de lehet lépni.

"ha van munkahelyed akkor biztosan ki tudsz adni 50-60 ezer forintot rá, és máris önállósodtál."

Én meg nem azt írtam, hogy azt írtad. Egy példa volt, hogy nem minden úgy megy, hogy ukk-mukk-fukk egyik napról a másikra elköltözöm és meg van oldva az élet.

"ha van munkahelyed akkor biztosan ki tudsz adni 50-60 ezer forintot rá, és máris önállósodtál."

Plusz 2-3 havi kaució.

Most ennek a regénynek minden része nem érdekel. Mint mondtam, az "Optimális idő pedig nincs" és az életem végéig a szülőkkel élek között pedig van bőven átmenet, akkor is ha nem vagy hajlandó megérteni. Annyit írtam a srácnak ha váltani akar akkor most váltson munkát ne akkor játsszon álláskeresősdit, meg jöjjön rá, hogy felmondana vagy neki mondanak fel amikor perkálni kéne a lakbért/számlákat. Legyen stabil állása ahol elvan, gyűjtsön addig a kaucióra/lakbérre/megélhetésre nem volt arról szó, hogy a csodát várja.

"Mármint a szülői házba. Minek? Soha nem voltam munkanélküli sem."

Ügyes vagy, itt viszont egy szenvedélybeteg srácról beszélünk aki belecsúszhat egy rosszabb örvénybe, nem úgy megy " biztos hogy nem a heti bulika lesz a prioritás". De, baromira lehet hogy az lesz a prioritás akkor is ha elköltözik. Lehet nem elég nagy a fantáziád, hogy megértsd más helyzetbe is lehet kerülni, mint amiket te megéltél de attól bizony még léteznek más élethelyzetek is. Én sem viccből költöztem haza, aztán csak önállósodtam. Vannak olyan szituációk amikor nem az az első, hogy döngesd a melledet, hogy milyen önálló vagy.