Ez a szelektálás dolog beteges?

Nem nekem kéne válaszolnom a kérdésedre, mert én meg pont a másik véglet vagyok, aki sok éve minimalista elméletben, gyakorlatban viszont rengeteg holmim van, mégis én is megünneplem magam, ha sikerül megszabadulnom valamitől.

Én mondjuk tudom magamról, hogy miért vágyom a teljes szerzetesi nincstelenségre: hogy könnyebb legyen a költözés, és az ne stresszeljen többet, tehát szerintem nincs azzal probléma, ha neked könnyen megy a szelektálás.

Teljesen megértem, hogy boldogít az üres tér, hiszen engem is boldogít, hogy új kreativitási lehetőség, hogy mi legyen ott, tisztaság, nyugalom, kiszámíthatóság, szabadság, ahogy te is írod, szóval szerintem hajrá, és ajánlom a Minimalizmus című filmet, hogy megismerd, hogy van egy ilyen filozófia is, amely szerint ne a tárgyakhoz ragaszkodjunk, hanem minden más legyen az érték.

Amúgy milyen korosztály vagy, kérdező? Mert időseknél jellemző, de minden korban is jellemző, pláne, ha még írod is, hogy nehéz korszakod van. Ráadásul szerintem a nők gyűjtögetőbbek is, mint a férfiak, de ez sem mindig igaz.

Azért van mit felvenned?

Nekem pl. éppen túl sok ruhám van és kevés szekrényem, ezért szeretnék megszabadulni ruháimtól, egyfelől, másfelől viszont semmitől nem szeretnék megszabadulni, mert szeretem a holmijaimat, amik vannak, de nem szeretem, hogy túl sok a holmim, pláne, amikor pár évente sajnos mindig újra költözködnöm kell...

Amúgy talán érdemes lenne egy pszichológust felkeresned, hogy segítsen átvészelni a nehéz időszakodat, még mielőtt olyan dolgaidat is kiszelektálod tán, amelyeket később tán magad is hiányolnál!