Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Mennyire tud az opció lenni,...

Mennyire tud az opció lenni, hogy elmegyek egyetlen alkalommal egy magán pszichiáterhez, gyógyszerjavaslat céllal, és a mentálhigiénés gondozóban az ő elképzelése szerint próbálok gyógyszert íratni?

Figyelt kérdés

A korábbi (nem magán) pszichiáterem munkahelyet váltott, eleve nem túl sokáig dolgozott azon a helyen, ahova járok, a kezdetek kezdetén feltett pár kérdést, például, hogy volt-e a családban alkoholista, mire mondtam, hogy a nagypapám, miután egy busz elütötte a feleségét, és ott maradt 3 gyermekkel, az ivásba folytotta a bánatát, azonnal felírta a Tegretol nevű készítményt, és már meg sem hallgatta, nem is érdekelte, hogy miután túl volt a gyászon, nagyon ritkán ivott, emiatt gondoltam arra, hogy alapvetően jó ötlet lehetne egy egyszeri (magán) konzultáció valakivel, aki talán egy kicsit figyel is, csak minimum két dologtól tartok, az egyik, hogy a magán pszichiáter azt szeretné, hogy hozzá járjak, mert mondjuk csak ő tudja felírni azt, vagy azokat a győgyszereket, akikre potenciálisan szükségem lehetne, a másik pedig, hogy ha kapok is javaslatot, akkor a gondozóban szúrós szemmel rúgnak ki - az amúgy szerintem klassz - ötletem miatt.


Mit gondoltok? Van esetleg hasonlóan tapasztalatotok?


2024. máj. 18. 21:42
 1/3 anonim ***** válasza:
96%

Szerintem felesleges. Ezeknél a gyógyszereknél nincs olyan ami mindenkinek beválik. Nem tud több fajta gyógyszert felírni a magán pszichiáter, ugyanazokat tudja mint az állami. Egy alkalommal nem fog egetverő változást elérni a magánpszichiáter se. Valószínű ő is valami gyakori, átlagos gyógyszerrel kezdené pl. Prozac, sertralin és társai.


Én magánba járok és 16! fajta gyógyszert próbáltam amire találtunk egy olyat ami hatott és jobban éreztem magam tőle. Mivel olyan elb4szott vagyok, hogy a legtöbb gyógyszer semmit nem változtatott rajtam és meg sem éreztem a hatását akármilyen dózisban kaptam.

2024. máj. 19. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
28%

Ne menj orvoshoz...egyetlen alkalom amúgy is kevés.

ha nincs támaszod, akkor keríts egy megértő, kedves társat.

2024. máj. 19. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

#1: Az nem semmi, de legalább végigjártad azt a hosszú utat, amíg egy megfelelő szert sikerült találni.

Talán egyébként az ilyesfajta "kísérletezést" is hiányoltam a korábbi orvosnál. Három mondatból ő tudta, mire van szükségem, a váltás gondolatára adagnöveléssel reagált, illetve azt fejtegette, hogy 16 éve praktizál, és hogy mennyire jó orvos. Ez utóbbiban nem értettünk egyet :)


#2: Bizonyos lelki állapotokban a társkeresés egy meglehetősen elképzelhetetlen, lehetetlen dolog.

2024. máj. 20. 09:22

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!