Szerintetek tudok majd teljes értékû életet élni anélkül, hogy paráznék és ellökném az embereket magam körül?

Apukám lelkileg 12 évig terrorizált, szóvá is tette sokszor, hogy ô fiút akart. Kiskoromtól kezdve tudtam, hogy gyûlöl, de legbelül reménykedtem, hogy egyszer majd megszerett és ezért mindent megtettem, hogy közelebb kerüljek hozzá(mindig visszautasított)..Állandóan csalta az anyukámat. Mindennaposak voltak nála az alkohol.

A szüleim idô nagyon részében veszekedtek ahelyett, hogy velem foglalkoztak volna.

Anyukám elvitt sok helyre, de sokszor azt éreztem, hogy egy fal van közöttünk. (Ô neki nagyon rossz gyerekkora volt. Állandóan fizikailag bántották a szülei és az osztálytársai) Egy ideig féltem az anyukámtól , mert sokkal agresszívabb volt az apámnál. (Engem sosem bántott)

Rentegett adósságuk volt (mert hitelbôl vették meg a vidéki házat) Emiatt elváltak és eladták a házat 2020.-ban. Szerencsére ebbôl a pénzbôl ki tudták fizetni a hitelt.

De.. Voltak kutyáim ôk voltak a mindenneim.. Legjobb barátnômmel a kapcsolat megszakadt mert ugyebár felköltöztünk anyámmal pestre. Minden megváltozott... 2 év alatt sokszor költöztünk. Most lassan 2 éve, már hogy egy helyen vagyunk.

Rettenetesen nehezen tudok kapcsolatot kialakítani/fenntartani másokkal.. Mert félek, hogy elhagynának vagy bántanának engem.. Egyáltalán nem értem meg magamat.. Ha valaki közeledik felém, akkor bepánikolok és ellököm magamtól. Pedig vágyok a kapcsolódásra csak ijesztô nekem az egész.. Sokszor magányosnak érzem emiatt magamat.. Nem érdemlem meg, azt, hogy szeressenek,mert másoknak okozok vele fájdalmat az én hülyességeim miatt.

Sok bennem az elfojtott szorongás, düh , agresszió.. Nagyon tanácstalan vagyok.