Hogyan fogadjam el és szeressem magam?
Sziasztok! Régóta nagy problémám már az önbizalomhiány, az önutálat, a szorongás, a pesszimizmus és a túlgondolás. Rengeteg bajom adódik ebből, és csak most kezdtem realizálni, hogy ezekkel küzdök és hogy mennyire elfajultak az utóbbi időben. Szerintem soha nem is szerettem magam, mindig olyanokat mondok/gondolok magamról, hogy ronda, undorító, szerencsétlen, szerethetetlen, unalmas, buta, elmebeteg, nyomorult stb. És ezt már napi szinten, enélkül nincs is napom, ezzel kelek, ezzel fekszek. Meggátol az ismerkedésben, barátkozasban, a boldog életben. Ha társaságba megyek, még mielőtt odaérnék, azon gondolkozok, hogy biztos utálnak, azt hiszik ronda, hülye és szánalmas vagyok, senki se bír, sose lesz senkim, és ehhez hasonlók. Nem bírom már, teljesen felőrlöm magam ezen, viszont hiába a sok fogadalom és elhatározás; nem változik semmi. Félek, hogy így fogom leélni az életem, hogy utáltam magam kívül-belül. Az a baj, hogy én tényleg tisztában vagyok magammal, látom, hogy csúnya vagyok és kissé balfsz, de próbálok változtatni. Eddig sikertelenül.:/
Mit tehetnék, hogy tényleg változzon, változzak? Kérlek, aki tud, segítsen, javasoljon valamit, érzem, hogy nem bírom ezt már így tovább. Köszönöm, aki végigolvasta.:)
Pszichológus. Vissza kell vezetni a szülői visszajelzésekig. És ezt te pontosan tudod. Ha eddig nem ment egyedül, ezután mért menne?
Csak kíváncsiságból: hány éves vagy? Gondolom, fiú.
Már meg is van a válasz. A szülőknek kellett volna megteremteniük az önbizalmadat. Együtt éltek? És mi van anyukáddal?
17 évesen még meglehetősen fiatal vagy az életre szóló jóslatok levonásához.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!